KDNP: csökkent a csaló termékbemutatókkal összefüggő fogyasztói panaszok száma

A szigorított szabályozásnak köszönhetően csökkent a csaló termékbemutatókkal összefüggő fogyasztói panaszok száma az elmúlt egy évben. Erről Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője és Rétvári Bence a párt alelnöke számolt be pénteki budapesti sajtótájékoztatón. Harrach Péter elmondta: sok visszaélés történt korábban ezen a területen, lelkiismeretlen csalók, főleg időseket, könnyen rászedhető embereket vertek át, és késztettek arra, hogy a jövedelmüket jelentősen meghaladó összegben termékeket vásároljanak.

Ezt próbálta a KDNP visszaszorítani, s ennek érdekében három törvénymódosítást is elfogadott a parlament egy évvel ezelőtt. Ennek keretében megtiltották az ingyenes, reklámcélú ajándékozást, a helyben történő hitelfelvételt , és a termékbemutató cégeket ügyfélszolgálat biztosítására kötelezték.

Az intézkedések hatására az utaztatásos termékbemutatók gyakorlatilag megszűntek, ugyanakkor a csalók találékony emberek és igyekeztek új módszereket keresni - közölte a frakcióvezető, aki példaként említette, hogy sokszor lakásokban tartanak termékbemutatókat, amelyek környezete az orvosi magánrendelőhöz hasonlít.

Ez is a megtévesztés része, aminek ellen kell állni - jelentette ki Harrach Péter, aki kitért arra is, hogy 2015-ben a megyei szervezetek, kormányhivatalok 180 vizsgálatot végeztek, és ennek felénél törvénysértést állapított meg. Rétvári Bence, a KDNP alelnöke kiemelte: minden eszközzel fel kívánnak lépni a jelenség ellen a jövőben is. A 2015 decemberében elfogadott törvényjavaslat után átfogó, kéthullámos ellenőrzést folytatott le a fogyasztóvédelmi hatóság - számolt be.

Kifejtette: 2016 márciusában és áprilisában 85 ellenőrzést tartottak, és 25 termékbemutató esetében 3,2 milliós bírságot szabtak ki. Egyúttal ugyanakkor megállapítható, hogy a fogyasztói panaszok száma csökkent - közölte a KDNP alelnöke. Hozzátette: tavaly novemberben újabb ellenőrzést tartottak, 20 esetben állapítottak meg jogsértés miatt szankciókat. 16 esetben folytattak le vizsgálatot, mert ingyenes ajándékozással próbálkoztak, négy esetben pedig nem volt ügyfélszolgálat. Ezeknél az eseteknél is több mint 3 millió forint értékben szabtak ki bírságot.

Kitért arra is, hogy a KDNP alapszervezetein keresztül és partnerszervezetekkel közösen plakát- és szórólap akciót indítottak, és bíznak benne, hogy sok tízezer érintetthez eljutnak az információk, és az, hogy mire kell figyelniük a termékbemutatóknál.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Veszélyes anyagok oldódhatnak ki a fejhallgatóból

Veszélyes anyagok oldódhatnak ki a fejhallgatóból

Még a legdrágább márkák is megbuktak a teszten.

NKFH: Boy Bawang márkájú sült csirke ízű kukoricaszemeket hívtak vissza nem jelölt gluténtartalom miatt

NKFH: Boy Bawang márkájú sült csirke ízű kukoricaszemeket hívtak vissza nem jelölt gluténtartalom miatt

Boy Bawang márkájú, sült csirke ízű ropogós, pörkölt kukoricaszemek (Snack corn chick Lechon Manok flavor) elnevezésű, 90 grammos kiszerelésű terméket vonnak ki a forgalomból és hívnak vissza a fogyasztóktól nem jelölt gluténtartalom miatt.

NKFH: az elemes játékbabák, plüssök és elektronikus játékok nehézfémtartalmát vizsgálják

NKFH: az elemes játékbabák, plüssök és elektronikus játékok nehézfémtartalmát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) laboratóriuma elemes játékbabákat, plüss játékokat, elektronikus játékokat és fülhallgatókat vizsgál, hogy a környezetre veszélyes kadmium és ólom tartalmú termékeket kiszűrje és kivonja a forgalomból - jelentette be hétfőn a hatóság.

NKFH: Dubai Mochi rizssüteményt vontak ki a forgalomból

NKFH: Dubai Mochi rizssüteményt vontak ki a forgalomból

Glutén tartalom miatt gluténmentes jelöléssel ellátott Dubai Mochi rizssüteményt vontak ki a forgalomból - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn az MTI-nek küldött közleményében.

Indiából származó finomított rizskorpaolajat hív vissza a forgalmazó

Indiából származó finomított rizskorpaolajat hív vissza a forgalmazó

Határértéket meghaladó glicidil-észterek jelenléte miatt a forgalmazó Discovery Bliss Trade Kft. visszahívta a forgalomból az Indiából származó 1 literes kiszerelésű finomított rizskorpaolaj terméket - tájékoztatta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-t.

Veszélyes potencianövelőket vont ki a forgalomból az NKFH

Veszélyes potencianövelőket vont ki a forgalomból az NKFH

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) elmúlt időszakban végzett hatósági ellenőrzései ismét jogsértő potencianövelő készítményeket azonosítottak a piacon - jelentette be hétfői közleményében a hatóság.

NKFH: idegen anyag jelenléte miatt paradicsomszószt hívtak vissza

NKFH: idegen anyag jelenléte miatt paradicsomszószt hívtak vissza

Idegen anyag, üveg jelenléte miatt Olaszországban előállított, Granoro Dedicato passata di pomodoro elnevezésű, 500 gramm üveges kiszerelésű paradicsomszószt hívott vissza a Feldhoffer Bt. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-vel.

NKFH: 13 csecsemőtápszer visszahívását kezdeményezte a Nestlé mikrobiológiai nem megfelelőség miatt

NKFH: 13 csecsemőtápszer visszahívását kezdeményezte a Nestlé mikrobiológiai nem megfelelőség miatt

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt a Nestlé Hungária Kft. tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza, miután az önellenőrzéskor végzett vizsgálat Bacillus cereus baktérium cereulide toxin jelenlétét mutatta ki.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Kül- és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszerén (RASFF) érkezett bejelentés alapján ólom és kadmium kioldódását mérték Kínából származó üvegbögréből.

http://ujhazak.com