Minden ellenőrzött webáruháznál talált jogsértést az ügyészség

A fogyasztók jogainak védelme érdekében az ügyészség tizenhat webáruház szerződési feltételeit vizsgálta és mindegyikben talált törvénysértő kikötést - közölte Szabó Ferenc Pest megyei főügyész hétfőn az MTI-vel.A közlemény szerint az ügyészség olyan webáruházak szerződési feltételeit ellenőrizte, amelyek keresett termékeket, például műszaki cikkeket, háztartási eszközöket, vagy gépjármű alkatrészeket forgalmaznak. Az ügyészek számos olyan rendelkezést találtak, amelyek nem feleltek meg a hatályos jogszabályoknak. A webáruházak például belefoglalták a szerződésekbe, hogy bármikor egyoldalúan módosíthatják a már megkötött szerződést, így akár a fizetendő összeget vagy a szállítási határidőt is.

   
Az irányadó jogszabályok szerint internetes vásárláskor a megrendelő az átvételtől számított 14 napon belül indok nélkül elállhat a vásárlástól és visszaküldheti a terméket - ebben az esetben a korábban kifizetett vételár és postaköltség is visszajár. Ezzel szemben a szerződési feltételekben rövidebb elállási határidőt írtak elő, és jogsértő módon kikötötték azt is, hogy csak sértetlen csomagolás esetén küldhető vissza a termék - írták.
   

 A Pest Megyei Főügyészség a vállalkozásokat a jogsértések önkéntes megszüntetésére szólította fel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

Határérték feletti növényvédőszer-tartalom miatt fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco-Global Áruházak Zrt. - olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatójában.

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Ahogy közeledik a karácsony, milliók ülnek a számítógépek és az okostelefonok elé, hogy néhány kattintással beszerezzék a tökéletes ajándékokat.

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR Magyarország Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott 150 grammos SPAR FREE FROM kókuszos kekszet, idegen anyag (fém darabok) lehetséges jelenléte miatt a termékben - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn.

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végeztek a gyrost árusító büfékben és éttermekben.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Megkezdődött a karácsonyi ellenőrzéssorozat, amely az év végéig tart - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

Az ünnepi időszak közeledtével, különösen a november végén esedékes Black Friday akciók idején jelentősen megnő az online és személyes vásárlások száma.

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

Fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel szerdán.

NKFH: nehézfém kioldódás miatt többféle bögrét is visszahívtak

NKFH: nehézfém kioldódás miatt többféle bögrét is visszahívtak

A nehézfémek kioldódása miatt különféle bögréket, köztük MTV, SpongeBob, South Park és Tini Nindzsa Teknőcök feliratú zománc bögréket is visszahívtak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.

Rovarszennyezettség miatt étcsokoládékat hívott vissza a Real Nature

Rovarszennyezettség miatt étcsokoládékat hívott vissza a Real Nature

Rovarszennyezettség miatt két Real Nature étcsokoládés termék visszahívását kezdeményezte a forgalmazó Real Nature Kft. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.

Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt

Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt

Franciaországból származó pasztőrözött tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedők - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-nek eljuttatott közleményében.

http://ujhazak.com