Nem talált hibát a kézi mosogatószereknél a fogyasztóvédelem

Nem találtak hibát a kézi mosogatószerek fogyasztóvédelmi vizsgálatakor - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel csütörtökön.A tájékoztatás szerint az ellenőrzésnél a megfelelő zárhatóságot, a feltüntetett összetevők mennyiségét, a bőrrel érintkező termék kémhatását (pH-értékét), a címkén olvasható tájékoztatás helytállóságát vizsgálták. A mosogatószerek mindegyike átment a próbán, használatuk tehát biztonságos, a vásárlók pontos, hiteles tájékoztatást kapnak összetételükről - írták.

   
A labor az elmosható tányérszám alapján összemérte a termékek hatékonyságát is. A szakemberek 2 milliliter színezett zsiradékkal egyformán szennyezett tányérokat mosogattak el 45 Celsius fokon, 3 liter mosogatóoldatban, 4,5 gramm mosogatószer felhasználásával. A mosogatást addig folytatták, amíg a mosogatólé felületén egybefüggő feloldatlan zsiradékfolt jelent meg. A legjobban teljesítő szer egy adagja 26 tányérral bírt el, a másik véglet mindössze 2 tányér megtisztítására bizonyult alkalmasnak.
    

A vizsgálat kiterjedt a régről, jól ismert hazai gyártmányoktól a nemzetközi áruházláncok és bolthálózatok saját márkás árucikkeiig. Keszthelyi Nikoletta, az ITM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára a közleményben elmondta: a tisztítószerek februári ellenőrzéssorozata összességében megnyugtató eredménnyel zárult.


Az 50 különböző mosó-, mosogató- és fehérítőszer közül mindössze két hipó akadt fenn a rostán rosszul záródó kupakjaik miatt, ezeket azonnal kivonták a forgalomból. A fogyasztóvédelem a háztartási cikkek tesztelése során is elsősorban a veszélyt jelentő termékek kiszűrésével védi a családokat. Ezen felül azonban a termékek ár-érték arányának összehasonlíthatóvá tételével is segítenek a vásárlóknak abban, hogy a pénztárcát kímélő, tudatos döntéseket hozhassanak.
    

Az ITM folyamatos fogyasztóvédelmi jelenlétével, rendszeres ellenőrzéseivel a magyar emberek oldalán áll. A tárca egész évben azon dolgozik, hogy kizárólag jó minőségű és biztonságos termékek kerüljenek a vásárlók kosarába, az otthonokba.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Kül- és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszerén (RASFF) érkezett bejelentés alapján ólom és kadmium kioldódását mérték Kínából származó üvegbögréből.

NKFH: a Nestlé tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza

NKFH: a Nestlé tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt a Nestlé Hungária Kft. tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza, mivel a Nestlé hollandiai Nunspeet üzemében az önellenőrzéskor végzett vizsgálat Bacillus cereus baktérium cereulide toxin jelenlétét mutatta ki.

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

Határérték feletti növényvédőszer-tartalom miatt fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco-Global Áruházak Zrt. - olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatójában.

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Ahogy közeledik a karácsony, milliók ülnek a számítógépek és az okostelefonok elé, hogy néhány kattintással beszerezzék a tökéletes ajándékokat.

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR Magyarország Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott 150 grammos SPAR FREE FROM kókuszos kekszet, idegen anyag (fém darabok) lehetséges jelenléte miatt a termékben - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn.

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végeztek a gyrost árusító büfékben és éttermekben.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Megkezdődött a karácsonyi ellenőrzéssorozat, amely az év végéig tart - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

Az ünnepi időszak közeledtével, különösen a november végén esedékes Black Friday akciók idején jelentősen megnő az online és személyes vásárlások száma.

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

Fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel szerdán.

http://ujhazak.com