Tüzifa-csalót értek tetten a Nébih ellenőrei

Közös akcióban értek tetten egy facebookos tűzifa-csalót a Nógrád Vármegyei fogyasztóvédelmi hatóság és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei - közölte a hivatal az MTI-vel szerdán.A tájékoztatás szerint az eladó a próbavásárláskor a kifizetett mennyiségnél lényegesen kevesebb fát adott át, amelynek a származását sem tudta igazolni, így a Nébih hatósági zár alá vette a tűzifát.
    

A hatóságok 5 köbméternyi tűzifát rendeltek egy facebookos profillal rendszeresen hirdető személytől. A csaló és társa előre egyeztetett időpontban és helyszínen jelentek meg zárt kisteherautójukkal, a megrendelt fáért pedig 250 ezer forintot kértek. A tűzifa vételárának kifizetését követően a hatóság képviselői felfedték magukat.


Az igazi meglepetés azonban csak ezután következett: a leborított fa alig valamivel több mint 2,5 köbméter volt, azaz a megrendelt fa felét adták volna át a teljes vételárért a vevőnek. Az ügyben a fogyasztóvédelmi hatóság külön eljárást indított. Kiemelik: az eset ismét rávilágít a Facebookról történő vásárlás kiemelt kockázatára. Tűzifa beszerzése során célszerű a már régebb óta működő, megbízható és ismert kereskedőket előnyben részesíteni - hangsúlyozta a Nébih.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NKFH: 13 csecsemőtápszer visszahívását kezdeményezte a Nestlé mikrobiológiai nem megfelelőség miatt

NKFH: 13 csecsemőtápszer visszahívását kezdeményezte a Nestlé mikrobiológiai nem megfelelőség miatt

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt a Nestlé Hungária Kft. tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza, miután az önellenőrzéskor végzett vizsgálat Bacillus cereus baktérium cereulide toxin jelenlétét mutatta ki.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Kül- és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszerén (RASFF) érkezett bejelentés alapján ólom és kadmium kioldódását mérték Kínából származó üvegbögréből.

NKFH: a Nestlé tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza

NKFH: a Nestlé tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt a Nestlé Hungária Kft. tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza, mivel a Nestlé hollandiai Nunspeet üzemében az önellenőrzéskor végzett vizsgálat Bacillus cereus baktérium cereulide toxin jelenlétét mutatta ki.

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

Határérték feletti növényvédőszer-tartalom miatt fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco-Global Áruházak Zrt. - olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatójában.

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Ahogy közeledik a karácsony, milliók ülnek a számítógépek és az okostelefonok elé, hogy néhány kattintással beszerezzék a tökéletes ajándékokat.

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR Magyarország Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott 150 grammos SPAR FREE FROM kókuszos kekszet, idegen anyag (fém darabok) lehetséges jelenléte miatt a termékben - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn.

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végeztek a gyrost árusító büfékben és éttermekben.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Megkezdődött a karácsonyi ellenőrzéssorozat, amely az év végéig tart - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

Az ünnepi időszak közeledtével, különösen a november végén esedékes Black Friday akciók idején jelentősen megnő az online és személyes vásárlások száma.

http://ujhazak.com