A francia kormány közel 2 milliárd eurós támogatást nyújt a breton régiónak

Közel 2 milliárd eurós (604 milliárd forintos) támogatást nyújt a francia kormány Bretagne számára, ahol az elmúlt hónapokban általánossá váltak az adópolitika elleni utcai tiltakozások.

euro10_5A Franciaország legnyugatibb részén található, elsősorban mezőgazdasággal foglalkozó régió gazdasági felzárkóztatására javasolt intézkedéseket tartalmazó, 88 oldalas dokumentumot szerda este adta át Francois Hollande államfő a breton képviselőknek.

"Bretagne-nak hónapok óta nehézségei vannak gazdasági és társadalmi téren. Ez a helyzet jogos nyugtalanságot vált ki a lakosságban, a gazdasági és a szociális partnerekben, a képviselőkben" - olvasható a 2 milliárd eurós támogatást előirányzó dokumentum bevezetőjében.

Az összeg felét (amelyből 368 millió euró uniós pénz) a nemzetközi válság miatt jelentős nehézségekkel küzdő agro-élelmiszeripari ágazat kapja, 350 millió eurót sürgősségi intézkedésekre költenek el 2014-ben a szárnyasállat-tenyésztők és a gabonatermelők támogatására, de a lakhatási helyzet, a munkahelyteremtés, a felsőoktatás és a kultúra, valamint az infrastruktúra fejlesztése is szerepel a tervben.

A "breton jövőről szóló paktum" ötletét október közepén vette fel a kormányzat annak érdekében, hogy tartós megoldások szülessenek a "breton válságra", a régióban ugyanis az élelmiszeripari vállalkozásokon kívül az autógyártásban és a távközlés területén is több cég jelentős leépítéseket jelentett be.

A társadalmi elégedetlenség az úgynevezett ökoadó elleni tüntetésekben tetőzött, amelyeken a XVII. századi breton adóellenes forradalom szimbólumát, piros sapkát viselő tiltakozók több helyen össze is csaptak a rendfenntartó erőkkel.
A francia és külföldi teherszállító járművekre tervezett környezetvédelmi adó tervét a breton tüntetések nyomán a kormány felfüggesztette, a tiltakozások azonban folytatódtak, s a bretonok a végleges visszavonást követelik.
Az ökoadó ellenzői - amely egymilliárd euró (300 milliárd forint) bevételt jelentene az államkasszának - azt hangsúlyozták, hogy a breton gazdák a térség földrajzi helyzete és a régiót jelenleg sújtó élelmiszeripari nehézségek miatt nem bírnának el egy újabb adót.

A dokumentumban javasolt intézkedéseket december 12-én vitatja meg a breton regionális tanács, s másnap írhatják alá a képviselők a szerződést Rennes-ben Jean-Marc Ayrault miniszterelnökkel.

Christian Troadec, a Piros sapkások mozgalmának szóvivője szerint "üres tojáshéj" a dokumentum, amely "a párizsi adminisztráció technokrata kézjegyét" viseli magán és "semmilyen választ nem ad a breton társadalom várakozásaira".

MTI

Hozzászólások

Elképesztő bosszút át a tulajdonos a lakását tönkretevő albérlőkön

Elképesztő bosszút át a tulajdonos a lakását tönkretevő albérlőkön

A francia férfi tette előtt engedélyt kért a rendőrségtől, így a dolognak rá nézve nem lett semmiféle következménye.

Nikábos nő igazoltatása miatt törtek ki zavargások egy francia városban

Nikábos nő igazoltatása miatt törtek ki zavargások egy francia városban

A nő nem volt hajlandó levenni a fejkendőjét a rendőröknek, ezután szabadultak el az indulatok.

Iszlám kalifátussá kezd válni Párizs egyik külvárosa

Iszlám kalifátussá kezd válni Párizs egyik külvárosa

Trappesben francia szót már alig hallani és a legtöbb nő burkában és nikábban jár az utcán.

Kiakadtak a polgármesterre, aki eltörölte a sertéshús mentes iskolai menüket

Kiakadtak a polgármesterre, aki eltörölte a sertéshús mentes iskolai menüket

A város első embere úgy látja, hogy csak gondot jelent az iszlám vallás szerinti étkezés engedélyezése.

Marokkói nő Macronnak panaszkodott, hogy nem kaphat állampolgárságot - videó

Marokkói nő Macronnak panaszkodott, hogy nem kaphat állampolgárságot - videó

A francia elnök határozott volt és elmagyarázta a nőnek miért nem lehetséges, amit kér.

Börtönt kapott a francia rendőr, aki arcon ütött egy migránst

Börtönt kapott a francia rendőr, aki arcon ütött egy migránst

A francia rendőrt 6 hónap börtönre ítélték, állítása szerint ő csak le akarta nyugtatni a bevándorlót.

Leállt az oktatás egy egyetemen, mert migránsokat telepítettek oda

Leállt az oktatás egy egyetemen, mert migránsokat telepítettek oda

A reimsi egyetemen felfüggesztették az oktatást a területére betelepített migránsok miatt.

Migránsoknak alakítottak ki szálláshelyet egy francia kolostorban

Migránsoknak alakítottak ki szálláshelyet egy francia kolostorban

Franciaországban már oda jutottak, hogy kolostorokban is elszállásolják a bevándorlókat.

130 cicát zsúfolt be kis lakásába az őrült francia nő – videó

130 cicát zsúfolt be kis lakásába az őrült francia nő – videó

A rendőrök is ledöbbentek azon, milyen állapotok voltak a nő montparnasse-i lakásában.

Muszlimok perelték be az iskolát, mert nem kaptak disznóhús nélküli ételt

Muszlimok perelték be az iskolát, mert nem kaptak disznóhús nélküli ételt

A muszlim szervezet szerint nem biztosították más alternatívát a disznóhúsos étel helyett.

http://ujhazak.com