180 százalékon az államháztartás hiánya

Az NGM-től származó hírek szerint az államháztartás hiánya a helyi önkormányzatok nélkül 1247,9 milliárd forintra teljesült, mely az éves eredeti előirányzat 180 százalékát jelenti, a törvényi módosított előirányzatnak pedig 82,3 százalékára rúg. Bár nem sok nap van már hátra az idei évből, mégsem lehet 100 százalékosan pontossággal tudni, hogy mekkora pénzforgalmi hiánnyal zár majd az államháztartás.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tartja a korábbi előrejelzéseit, miszerint az idei deficit 1517,1 milliárd forint lesz a tavalyi 889,5 milliárd után.

A jövő évi büdzsére vonatkozóan még ennél is kisebb összeget: 576,1 milliárdos hiányt hagyott jóvá a parlament.

Ugyanakkor azt még nem lehet tudni, hogy miként zárul majd az egyes megyei önkormányzatok konszolidációja, illetve hogy egyáltalán sor kerül e majd állami cégek konszolidációjára 2011-es év végén. Ezt a magánnyugdíj-pénztári vagyon mögé bújva most még megteheti az állam.

Az államháztartás központi alrendszere november 79,9 milliárd forintos többlettel zárt volt. Ezen az összegen belül a költségvetés 39,2 milliárd forintnyi és az elkülönített állami pénzalapok 1,6 milliárd forintos mínusszal, a társadalombiztosítás pénzügy alapja pedig 120,7 milliárd forintos plusszal zártak.

Az államháztartás központi alrendszerének 2011. november havi többletéhez hozzájárult jelentős mértékben az is, hogy a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból összesen csak ebben a hónapban realizálódott 219,2 milliárd forintos bevétel.

Ezen kívül a többlet kialakulásában szerepet játszanak a kormány egész évben tartó stabilizálódást biztosító intézkedései. Mindent összevetve az említett bevételek nélkül a kincstár vaskos hiánnyal gazdálkodott volna. A központi költségvetés november havi bevételei az előző év ugyanekkori bevételeihez képest 14 milliárd forinttal magasabb összegben alakultak.

180...

A Nyugdíjreform, és Adósságcsökkentő Alapból befolyt bevételen kívül magasabb összegben alakultak a társasági ad, és regisztrációs adóbevételek is. A központi költségvetés november havi kiadásai mindössze 88 milliárd forinttal kisebb összegben teljesültek, mint a tavalyi évben ugyanekkor. Ez elsősorban a költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok alacsonyabb alakulásának volt köszönhető. Hir.ma (a HVG nyomán)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com