2012-ben drágul a fővárosi élet

Elsősorban januártól lehet számítani a közüzemi díjak emelkedésére a fővárosban, a hírek alapján a víz-, és csatornadíjak drágulnak.

A fővárosi közgyűlésen szavazták meg 18 igen szavazattal a vízdíjak emelését, a vízdíj emelése ellen mindössze 10-en szavaztak, illetve további 2 ember tartózkodott. Az első adatok szerint a vízdíj emelése 2,51 százalékos lesz, azonban ez csupán a lakossági háztartásokra vonatkozik, a nagyobb ipari üzemeknek 2,53 százalékkal emelkedik a fizetendő összeg.

Az árnövekedés értelmében lakossági szinten mérve egy köbméter ivóvíz 191 Ft lesz, ez áfával együtt 243 Ft-ot jelent majd köbméterenként.

Az ivóvíz köbmétere ipari-közületi fogyasztóknak áfával együtt 252 Ft lesz. Ha a díjak növekedésének bruttó értékét vesszük alapul, akkor a díjnövekedés nagyságrendileg arányos marad az infláció mértékével.

Egyes alapdíjak változására is lehet számítani, ilyenek az úgynevezett főmérő után fizetett összegek. Azoknak a lakossági fogyasztóknak még mindig nem kell az alapdíjat megfizetni, akiknek a mutatója 0 köbméteren áll. Ha a mutató ettől többet jelez, akkor az alapdíj 201 Ft-ra emelkedik. A statisztikák alapján az egy főre jutó havi nettó kiadás az előbbiek értelmében 1013 Ft lesz, az egy lakásra jutó havi nettó kiadás pedig 1959 Ft. Hir.ma

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com