2013 útdíj
Brutálisan magas áron kerül bevezetésre az útdíj hazánkban.
A teherautó forgalomból napi 410 millió forintot szedne be a kormány
Előreláthatóan 70-80 forint/km lesz az elektronikus útdíj jövőre.Ez az összeg megdöbbentő, hiszen 100 km-re vetítve 15 literrel növekszik arányaiban a fogyasztás, vagy nevezhetjük költségnek. A fuvarozás költsége ezzel brutálisan meg fog emelkedni. A fuvarozási díjak drasztikus emelkedése minden termék árában érezhető lesz majd.
Pár nap és indul a közbeszerzési eljárás 2013 gigaberuházásával, az elektronikus útdíj rendszer miatt.
"70-85 forint lehet a kilométerenkénti tarifa" - közölte a Vezess.hu-val a rendszer bevezetéséért felelős Nemzeti fejlesztési Minisztérium (NFM). Ez az összeg meglepően magas ahhoz a jellemzően 35-40 forinthoz képest, amit a sajtó emlegetett az elmúlt 1-2 évben, amióta körvonalazódik a rendszer kiépítésének menete.
Az évi 150 milliárd forintos bevétel jelentősen megugorhat, ha belépnek később a rendszerbe a személyautók is. Rossz belegondolni, hogy mi lesz akkor, ha csak a kamionosoknak felszámolt költségek 10%át kellene egy személyautónak megfizetni. Ez azt jelentené, hogy egy hónapban az az autós, aki 2000km-t tesz meg, annak 16 ezer forintba kerülne az útdíj, de ennek a duplája is elképzelhető lesz annak, aki sokat utazik. Elképzelésünk sincs, hogy ezt majd ki miből fizeti meg.
Barcelonában például az emberek taxival járnak pont emiatt, mert eljutni Barcelonából-Alicantéba majdnem annyiba kerül útdíj tekintetében mint az üzemanyag ár.
Záhony-Hegyeshalom teherautóval jövőre ezek szerint 37 ezer forintba fog kerülni az üzemanyagon felül.
Az M0 ingyenes marad egyenlőre.
Jó hír, hogy az Eu előírásai alapján nem lehet majd megállni a fizetés miatt, tehát automata rendszert kell kiépíteni, mely menet közben is képes lesz az autók kilométereit rögzíteni.
Az is megdöbbentő, hogy az Állami Autópálya-kezelő Zrt. (ÁAK)kétéves tanácsadói keretszerződést kötött 1,348 milliárd forintért a Clarity Consulting Informatikai és Menedzsment Szolgáltató Kft. és a MultiContact Consulting Szolgáltató cégek alkotta konzorciummal. Korábban 810 millió forint volt erre betervezve. Csak úgy durrognak a százmilliók.


Hozzászólások