800 millió forintos fejlesztés a Szabó Fogaskerékgyártó Kft.-nél

Mintegy 800 millió forintos értékben hajt végre fejlesztést a kaposvári Szabó Fogaskerékgyártó Kft. az Európai Unió támogatásának köszönhetően.

A társaság arról tájékoztatta szombaton az MTI-t, hogy két projektjével is sikeresen pályázott az Új Széchenyi Terv keretében. Több mint 233 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a mikro-, kis- és középvállalkozások számára komplex vállalati technológia fejlesztésre kiírt pályázaton.

A cég 466 millió forintos összköltségű, ez év november végére elkészülő fejlesztésével egy hőkezelő technológiai sor telepítésére és a hozzá tartozó infrastruktúra kiépítésére vállalkozott.

pénzEnnek a beruházásnak a révén lehetőség nyílik a foglalkoztatás bővítésére is. A tervek szerint legalább hat új, speciális szaktudású dolgozót alkalmaznak. Ugyancsak az Új Széchenyi Terv keretében a kft. 148 millió forint támogatást nyert el a vállalati innovációt támogató programban egy 312 millió forint összköltségvetésű beruházásához. A nagyméretű fogaskerék-hajtóművek alkatrészeinek gyártáshoz szükséges gyártási és ellenőrzési technológia kifejlesztésére szóló projekt a múlt év utolsó negyedévében már le is zárult.

A fejlesztés keretében új berendezéseket vásároltak, átalakították a termelés szerkezetét és átdolgozták a gyártási technológiát. A 100 százalékban egy magánszemély tulajdonában levő Szabó Fogaskerékgyártó Kft. 1996-ban alakult meg 15 alkalmazottal és 30 gyártógéppel. Fő profilja a fogaskerék- és hajtóműgyártás, emellett egyéb forgácsolással, fémmegmunkálással foglalkoznak. Jelenleg már 40 dolgozót foglalkoztatnak egy 2000 négyzetméter alapterületű telephelyen Kaposvár egyik ipari parkjában, ahol további bővítésre is lehetőség van.

A társaság jegyzett tőkéje 39 millió forint, árbevétele tavaly csaknem 760 millió forint volt, amit a tervek szerint az idén 100 millió forinttal növelnek. A kft. a múlt évi 120 millió forint nyereséghez képest az idén 30 millió forinttal több, összesen 150 millió forint nyereséget tervez.
forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com