A 4IG átveszi a Canon tulajdonában lévő Océ szegedi szoftverfejlesztő csapatát

Harmincnál több szakembert vesz át a nyomtatók- és fényképezőgépek gyártásában élen járó Canon tulajdonában lévő Océ Holding magyarországi érdekeltségétől a 4iG - közölte a 4iG hétfőn az MTI-vel.A tájékoztatás szerint az Océ Software Research Kft. szegedi csapatát a 4iG veszi át 27 főállású szakemberrel és 5 gyakornokkal. További 6 gyakornok pedig lehetőséget kap, hogy a program sikeres teljesítése esetén a magyar IT-nagyvállalatnál folytassa szakmai karrierjét.

    
A közleményben Jászai Gellért, a társaság elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a 4iG számos saját, illetve partnereivel közös technológiai kutatási és fejlesztési projektben vesz részt az agráriumtól az egészségügyig, a térinformatikától a pilóta nélküli repülőeszközök területéig. A 4iG és a Canon Europe megállapodása újabb lehetőséget teremt számukra, hogy vállalatuk nemzetközi szintéren is bemutathassa kompetenciáit, illetve a magyar mérnökök szakértelmét - hangsúlyozta Jászai Gellért.
    

Az Océ Software Research Kft.-t 1995-ben alapította a hollandiai központú anyacég, az Océ N. V. - jelenleg Océ Holding B. V. -, amelyet 2010-ben vásárolt fel a Canon. A nagymúltú holland anyavállalat működésének racionalizálása során ajánlotta fel magyarországi munkatársainak szakértelmét a 4iG számára. Egy külön megállapodás értelmében a 4iG műszaki szolgáltatásokat nyújt a Canon Europe-nak. A szerződéseket a felek már aláírták - tájékoztatott a 4iG.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com