A 4iG közgyűlése kötvénykibocsátásra adott felhatalmazást az igazgatóságnak

A 4iG Nyrt. rendkívüli közgyűlése 30 milliárd forint keretösszegű kötvénykibocsátást, továbbá az alaptőke felemelését és saját részvények vásárlását lehetővé tevő felhatalmazást adott a társaság igazgatóságának.A szeptember 5-én tartott rendkívüli közgyűlés Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közölt határozatai szerint a vállalati kötvények mind nyilvános, mind zárt körben forgalomba kerülhetnek.

A közgyűlési döntés értelmében az igazgatóság jogosult legfeljebb 3 milliárd forintra emelni a 4iG Nyrt. alaptőkéjét a jogszabályok által engedélyezett alaptőke-emelési mód(ok) útján és bármely gyakorisággal.

    
Az igazgatóság felhatalmazást kapott saját részvények vásárlására 18 hónapos időtartamra szólóan, a mindenkori alaptőke 25 százalékának erejéig. A tőzsde prémium kategóriájában jegyzett informatikai vállalkozás 2018-ban csoport szinten nettó 14 milliárd forintos árbevételt és 102 millió forint nyereséget ért el. Az idei első negyedévben konszolidált árbevétele éves összevetésben 56 százalékkal, 4,9 milliárd forintra nőtt, adózott eredménye 280 millió forint lett, a tavalyi hasonló időszaki 106 millió forintos veszteséggel szemben.


A cég idén több nagy értékű szerződést nyert el, továbbá július elején megállapodást írt alá a T-Systems Magyarország Zrt. megvásárlásáról a Magyar Telekomtól. A 4iG részvényei 910 forintot értek pénteken délelőtt a BÉT-en, ugyanannyit, mint előző nap záráskor. Az elmúlt egy évben a részvény legmagasabb árfolyama 1184 forint, a legalacsonyabb 68 forint volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com