A be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztatók listáján 4818 név volt februárban

Februárban 4818 név szerepelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztató adózóinak listáján.navEz azonban nem jelent ugyanennyi céget vagy magánszemélyt, mert egyesek többször is "kiérdemelték", hogy a listára kerüljenek, továbbá régi és új "bűnösök" is vannak rajta, ugyanis az adóhatóság a honlapján közzétett adózók adatait - feltéve, hogy a közzététel alapjául szolgáló jogsértést az adózó ismételten nem követte el - a közzétételtől számított két év elteltével törli.

Az adóhatóság folyamatosan nyilvánosságra hozza honlapján azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát (adószámmal nem rendelkező természetes személy foglalkoztatónak a nevét, lakcímét, adóazonosító jelét), akiknek az esetében jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek.

Az adóhatóság a jogsértést megállapító határozat keltét és végrehajthatóvá válásának napját is ismerteti. Ha a határozat bírósági felülvizsgálata iránti keresetet indítottak, az adatokat a bíróság jogerős és végrehajtható határozata alapján hozzák nyilvánosságra.

A NAV honlapján közzétett táblázatban mindenféle tevékenységi kör megtalálható, így van például kávézó és pékség, kereskedelemmel, szállítmányozással foglalkozó társaság is. Vannak, akiknek a neve többször is szerepel a listán, ilyen például a miskolci Riften Plusz Kft. (13 alkalom) vagy az ugyancsak miskolci illetőségű Foo-Fruit Kft. (15 alkalom). A magánszemély foglalkoztatók között is találni többszörösen "bűnbe esőket", mint például a tárnoki Mátyás Istvánnét, akinek a nevét 35-ször is látni lehet a listán.

A NAV által közzétett lista szerint az elmúlt két évben be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatott Álmosd Község Önkormányzata és a BÁRKA (Józsefvárosi Színházi) Nonprofit Kft. is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat, miután meghiúsult az Osztrák Posta leányvállalatával, az Express One-nal tervezett összeolvadása - közölte a román anyacég PR osztálya az MTI-vel pénteken.

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Tévhit, hogy az Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER) okozza az aszályt - szögezte le ismételten a rendszert működtető Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan kiemelt figyelemmel és magas mintaszámmal ellenőrzik az almák növényvédőszer-maradék tartalmát.

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

http://ujhazak.com