A bérek további növekedésére számítanak az elemzők

A bérek további növekedésére számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik úgy látják, a háztartások fogyasztása lehet a gazdasági növekedés húzóereje.Excited Couple Collecting MoneyA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatai szerint júniusban a bruttó átlagkereset 5,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel azelőtt, a nettó átlagkereset a személyijövedelemadó-szabályok változása miatt 7,3 százalékkal emelkedett.

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 6,3 százalékkal nőtt a bruttó és 7,9 százalékkal a nettó keresetek átlagos összege. A mínusz 0,2 százalékos júniusi inflációt figyelembe véve a reálbérek a nettó keresetek növekedését meghaladó ütemben emelkedtek.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az adatokat kommentálva kifejtette: idén 5,6 százalékos lehet a bruttó bérnövekedés, ami az adóváltozások miatt 7,2 százalékos nettó béremelkedést eredményezhet, így az erre az évre várt 0,6 százalékos infláció mellett 6,6 százalékos reálbér-növekedésre számít.

Hozzátette, hogy a reálbérek akár jóval dinamikusabban, 7 százalék feletti mértékben is emelkedhetnek, mivel a hiányszakmákban gyorsuló ütemű bérnövekedésre lehet számítani, egyes ágazatokban pedig folyatódik az életpályamodellek bevezetése.

Az elemző kommentárjában felidézte, tavaly a 4,2 százalékos átlagos bérnövekedés és a mínusz 0,1 százalékos infláció hatására 4,3 százalékkal nőttek a reálbérek. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva a bérnövekedés 4,5, a reálbér-növekedés 4,6 százalékos volt.

Így 2013 óta az idei év végéig kumuláltan 18 százalékot meghaladó mértékben, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig csaknem 22 százalékkal nőhetnek a reálbérek - mutatott rá. Az elmúlt években elhalasztott fogyasztás, a mérlegkiigazítási folyamat előrehaladása, a devizahitelek rendezése során kiszámíthatóvá váló törlesztőrészletek, valamint a háztartások nettó pénzügyi vagyonának rekordszintre emelkedése miatt a következő években a háztartások fogyasztása lehet a gazdasági növekedés húzóereje - fogalmazott Suppan Gergely.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint az év egészében 6-7 százalék körül alakulhat a bruttó béremelkedés üteme, ami alátámasztja azt a várakozásukat, hogy idén elsősorban a háztartások fogyasztása lehet a GDP növekedés fő motorja.

Az elemző kitért arra: a rendszeres keresetek dinamikáját tekintve látható, hogy a lendület megmaradt júniusban is, az éves növekedési ütem 6 százalékos volt. A versenyszférában és a közszférában egyaránt gyors tempóban emelkedtek a bruttó átlagkeresetek, a vállalkozások esetében 5, az államigazgatásban pedig 7,3 százalékos volt az éves növekedés - hangsúlyozta.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője kommentárjában kifejtette: nincs meglepetés az adatokban, továbbra is jelentősen növekednek az átlagbérek. A korábbi tényezők, tehát az idei szja-csökkentés, valamint a minimálbér-emelés mellett felfelé húzza a béreket az is, hogy több ágazatban a munkaerőhiány miatt béremelésekre kényszerültek a munkaadók.

Hozzátette: több cégnél a béremelés az év második felében lesz esedékes, így az év hátralévő részében is jelentős lehet a béremelkedés üteme. Németh Dávid az idén 7-8 százalék körüli reálbér-emelkedésre számít, ami jövőre a várt 2 százalékos infláció miatt 4-5 százalékosra lassulhat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com