A biztosítási szerződések ellenőrzésére figyelmeztet a biztosítók szövetsége

Célszerű átnézni a biztosítási szerződéseket, hogy milyen jellegű, a téli időjárás okozta kockázatokat tartalmaznak - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) keddi közleményében.A szervezet tájékoztatása szerint az ingatlanok esetében minden hazai lakásbiztosításban alapszolgáltatásként szerepel a hónyomás-kockázat. Ebben az esetben a biztosító megfizeti a tetőszerkezetekben, tetőfedésekben és a tetősíki ablakok szerkezeteiben a hónyomás vagy jég súlya miatt keletkező károkat, a beszakadt tető javítását éppúgy, mint egyéb kárként a rossz tetőn keresztül bejutó hóolvadék okozta károkat.

Szinte minden biztosító termékeiben megtalálható a home-assistance, az iparosküldő-szolgáltatás, ami a kár helyrehozásában segíthet, ha tetőfedőt, vízszerelőt vagy kazánszerelőt kell keresni.

A hideg miatt elfagyott vízvezetékek kárát ugyanakkor alapesetben nem téríti a lakásbiztosítás, mert megfelelő víztelenítés esetén ez a kár nem következhet be. Kiegészítő szolgáltatásként azonban az ilyen károkra is találhatnak fedezetet az érdeklődők. A havazás és jegesedés esetén a lakásbiztosítások többségében megtalálható élet- és balesetbiztosítások nyújthatnak fedezetet az utcai baleseteknél.

A szerződésekben szerepel a csonttörés, a baleset miatti kórházi ápolás, vagy esetlegesen a haláleset utáni kártérítés összege, de érdemes átnézni a szerződéseket, mert jelentős eltérések lehetnek a szolgáltatások és a kártérítések összegei között - jelezte a Mabisz.

A járdák síkosságmentesítésének elmaradása, valamint a háztetőkről lezuhanó hó és jég miatt másnak okozott károk sokba kerülhetnek. Az ilyen jellegű károkozások esetére a lakásbiztosításokban megtalálható felelősségbiztosítások nyújtanak védelmet, de ezeknél is célszerű ellenőrizni, hogy a szerződés mekkora összegig vállalja az ilyen felelősségi kárigények térítését.

A gépjárművek esetében a kötelező és a casco biztosítások kiterjednek a havazás és jegesedés okozta kockázatokra, de érdemes a biztosítási kötvényeket naprakészen tartani, hogy valóban minden szükséges kockázatra fedezetet nyújtsanak - figyelmeztet a szervezet.

Bár a lakás- és gépjárműkároknál a szükséges helyszíni teendők eltérnek egymástól, de arra minden esetben figyelni kell, hogy a károsult első lépésként mindent pontosan dokumentáljon videófelvétellel vagy fotóval, a kárbejelentésben pontos adatok szerepeljenek, és ha szükséges, csak ezt követően mozdítson el bármit, azt is kizárólag kármentés esetén - írta a Mabisz.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com