A BKIK javaslatot dolgoz ki az új kata-törvény hatálya alól kikerülőkre

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) javaslatokat dolgoz ki az új kata egyes részszabályainak észszerűsítésére és a kata-törvény hatálya alól kikerülő vállalkozások helyzetének rendezésére - közölte a kamara kedden az MTI-vel.A közlemény szerint szakmai javaslataik a kamara 5000 fős katás vállalkozói kutatásán alapulnak, és elsődleges céljuk az egyszerűsítés, a társadalombiztosítási kockázatok csökkentése. A felmérés tapasztalatai alapján a BKIK úgy értékeli, hogy bár a vállalkozók jelentős hányada szerint az egyszerűsített adózás kérdését rendezni kell, azt a kata-törvény jelenleg elfogadott formájával nem sikerült széles rétegek számára megnyugtatóan megtenni.
    

A közlemény szerint a BKIK elnöksége úgy határozott, hogy három nagy problémakör mentén - a lakosság számára szolgáltató mikrovállalkozások, a többségében cégek számára szolgáltató mikrovállalkozások és a mellékállásban vállalkozók helyzetére - dolgozzák ki a konkrét javaslatokat. Példaként említik, hogy többségében a lakosság számára szolgáltató mikrovállalkozások esetében az Európai Unió illetékeseinél kezdeményezni szükséges az áfa alanyi mentesség határának 18 millió forintra emelését.


Az új katában maradó vállalkozások számára az árbevétel egy meghatározott részéig lehetővé tennék üzleti ügyfelek kiszolgálását is, illetve bevezetnének egy választható havi 100 ezer forintos kata adómértéket is, amely a minimálbérnek megfelelő TB jogosultságot hozna létre. A többségében cégek számára szolgáltató mikrovállalkozásoknak a katánál magasabb havi összegű egyszerűsített adóforma bevezetését, egy egyszerűsített adóformát javasolnának, de az EKHO számukra alkalmazható részbeni átalakítását is elképzelhetőnek tartják - írják a közleményben.
    

A BKIK szerint a mellékállásban vállalkozók számára az átalányadó jó megoldás, viszont érdemes megfontolni ezen adónem esetében az adminisztráció egyszerűsítését. A végső javaslataikat széleskörű kamarai egyeztetést követően teszik majd meg - írták. A javaslatok mellett információs csomagokkal, valamint egy augusztusi, az adónem váltási lehetőségek felvázolására és megtárgyalására szervezett konferenciával is segítik a katából kikerülő vállalkozásokat.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

Néhány tanács az internetes befektetésekhez

Néhány tanács az internetes befektetésekhez

Rengeteg ember hiszi azt, hogy a pénzük a bankban biztonságban van és semmi további teendőjük nincs a megtakarításaikkal. Nos a kellemetlen igazság az, hogy: ha csak a bankban tartod a pénzedet és nem fekteted be, akkor valójában az az összeg minden évvel egyre kevesebbet ér, a fejlett országokban k

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

A Fanta, a Dove, a Pepsi, a Benetton és a Bud Light is felháborította a világot.

Európa 12 leggazdagabb családja

Európa 12 leggazdagabb családja

A magyar származású Soros György a 12. helyet foglalja el a listán.

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Öt pálya, amivel érdemes lesz szemezni itthon.

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

http://ujhazak.com