A Bosch eladja arnstadti gyárának egy részét, Hatvanból áthelyezik egy termék gyártását

A Bosch eladja a németországi Arnstadtban működő gyárának egy részét, ugyanakkor egy gépjármű-elektronikai termék gyártását Hatvanból Arnstadtba telepíti át. A lépés a hatvani gyárban 120 embert érint, akiknek azonnal más munkalehetőséget biztosítanak a hatvani gyáron belül - közölte a Bosch kedden.

Ficzere Ferenc, a magyarországi Bosch-csoport kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: a folyamat 2014 végéig zajlik le, és a több mint 4000 munkavállalót foglalkoztató hatvani gyárban 120-an dolgoznak az érintett gyártósoron. Ezeknek a munkavállalóknak a gyáron belül azonnal más munkát biztosítanak, és átképzésüket is biztosítják - hangsúlyozta.

boschA Bosch közleménye szerint 2014-ben az átszervezés ellenére a Bosch a hatvani gyárban továbbra is létszámnövekedést tervez, fenntartva a hatvani Bosch vezető szerepét a gépjármű-elektronika iparágban. Az 1998-ban alapított hatvani gyártóüzem a Bosch-csoport autóelektronikai divíziójának legnagyobb gyártó központja a világon.

Elsősorban vezérlő elektronikákat gyártanak automata sebességváltóhoz, ABS-hez, légzsákhoz, elektrohidraulikus szervóhoz, karosszériaelektronikához, fedélzeti számítógéphez, valamint ESP és tolatóradar szenzorokat és komplett műszerfalakat is.

A Bosch keddi közleményében emlékeztet: 2013 márciusában jelentette be, hogy megszünteti tevékenységét a kristályos napelem szektorban. A lehetséges legtöbb munkahely megtartása érdekében széles körben kerestek befektetőket, elsősorban a kizárólag napelem-technológiával foglalkozó vállalatok között, de megkerestek számos ágazaton kívüli céget is.

Ennek a folyamatnak a keretében a keddi bejelentés szerint a Bosch a cellák és modulok arnstadti gyártásának eladását tervezi a SolarWorld AG részére. A vevő körülbelül 800 dolgozót kíván foglalkoztatni, az erről szóló szerződést a felek kedden írták alá. A gyár egy részét egy további befektető tervezi kibérelni gyógyszeripari termékek gyártására, és ezzel körülbelül 100 munkahelyet hoz létre, már az erről szóló szándéknyilatkozatot is aláírták.

Az arnstadti telephely fennmaradó részében a Bosch a jövőben autóipari termék gyártását tervezi a közlemény szerint, így egy gépjármű-elektronikai termék gyártását Hatvanból a németországi városba telepíti. A Bosch hozzáfűzi: a még fennálló kereskedelmi és szervizkötelezettségek teljesítésére új céget kíván létrehozni, ezzel középtávon további 250 munkahely marad meg. A SolarWorld az arnstadti gyárra vonatkozó üzleti tervet dolgozott ki, amelyben az arnstadti telephelynek a SolarWorld cégcsoporton belül központi és hosszú távú szerepet szán. A megvalósítás érdekében a Bosch mielőbb megkezdi a tárgyalásokat a munkavállalók képviselőivel.

"Az 1500 munkavállalóból várhatóan körülbelül 1100 fő számára tudunk munkát kínálni. A tárgyalási folyamat hosszadalmas volt, de ha a megegyezés a terv szerint megvalósul, a dolgozók nagy részének sikerül perspektívát teremtenünk. Ennek elérésére sok időt és pénzt szántunk" - idézi a közlemény Volkmar Dennert, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának elnökét.

A Bosch közölte azt is, hogy a vénissieux-i (Franciaország) modulgyárra hasonló megoldásokat keres: tárgyalásokat folytat a napelemszektorhoz, valamint más ágazatokhoz tartozó befektetőkkel, és itt is vizsgálja, hogy a jövőben a telephelyen gyártható-e más üzletág terméke. A 2013. márciusi bejelentésnek megfelelően a Brandenburgban működő Bosch Solar CIS Tech GmbH és a hamburgi Bosch Power Tec GmbH változatlanul folytatja tevékenységét - olvasható a közleményben.

forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com