A BUX-index februárban megközelítette eddigi legmagasabb értékét

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 43 790 pontos záróértéke 0,7 százalékkal volt magasabb a januári 43 502 pontnál, a hónap közben azonban jóval 45 ezer pont fölött is járt, ezzel megközelítette eddigi legmagasabb értékét - közölte a BÉT hétfőn az MTI-vel.A részvénypiac összforgalma 220 milliárd forint volt az év második hónapjában, ami napi 11 milliárd forintnak felel meg. Februárban tovább folytatódott világszerte a kiváló tőzsdei hangulat, amely a BÉT-en is érződött. A piac viszonylag nyugodt, kiszámítható volt, és a válságot egyértelműen maga mögött hagyta, hisz a BUX immár második hónapja stabilan a járvány előtti szinteken tartózkodott, kevéssel az egy évvel ezelőtt beállított örökös csúcsérték alatt.

    
A forgalom 53,2 százalékát az OTP adta 117,2 milliárd forinttal, majd a Richter következett 57,1 milliárd forinttal, ami a forgalom 23,5 százaléka, ezt követte a Mol 16,8, illetve a Magyar Telekom a forgalom 2,1 százalékkal, előbbiből 37,1, utóbbiból 4,6 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak le. A blue chipek közül ezúttal a Magyar Telekom és a Richter árfolyama emelkedett komolyabban, 2,9, illetve 3,7 százalékkal, a Richter a hónap folyamán új történelmi csúcsot ért el.
    

A befektetési szolgáltatók kereskedési rangsorában a Wood lett az első 137,6 milliárd forintos duplikált forgalommal, második helyezett a Concorde 108,6 milliárd forinttal, az Erste pedig 101,4 milliárd forinttal a harmadik lett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com