A cégek árbevételének 28 százaléka kiszámlázott, de még ki nem fizetett tétel

A cégek összesített árbevételének mintegy 28 százaléka olyan összeg, amit már kiszámláztak, de még nem fizettek ki - derül ki az Opten céginformáció szolgáltató legfrissebb adataiból.A tájékoztatás szerint a vállalati követeléskezelési szakmában dolgozók 91 százaléka úgy véli, hogy Magyarországon nem romlott a fizetési morál az elmúlt 1 évben. De a cégek összesített árbevételének mintegy 28 százaléka így is olyan összeg, amit már kiszámláztak, de még nem fizették ki. Ebben a még le nem járt fizetési határidejű számlák éppúgy benne vannak, mint a lejártak vagy akár a jogvita folytán elhúzódó ügyek.

    
A magyar vállalatok kintlévősége átlagosan az éves bevételük több mint 28 százaléka. Mivel a cégek kintlévősége általánosságban 5-szörösen meghaladja nyereségüket, így könnyen belátható, hogy a számlák (vagy egy részük) tényleges kifizetésének elmaradása komolyan veszélyezteti az egyes cégek működését éppúgy, mint az egész gazdaságot.
    

A II. Országos kereskedelmi hitelkockázati konferencián részt vett szakemberek 98 százaléka véli úgy, hogy a céginformációs rendszerek használatával javulnak a kockázatkezelési folyamatai; 76 százalékuk szerint ez a javulás jelentős mértékű. A munkaerő-piaci fordulat hatására Magyarország megközelítette a teljes foglalkoztatást. De az is fontos, hogy a versenyképesség növelése révén Magyarország egy tőke- és tudás-intenzív növekedési pályára álljon - idézi az összegzés Balatoni Andrást, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóságának vezetőjét.
    


Ennek első jelei már az idei évtől jelentkeznek, mivel a beruházások számottevő emelkedését regisztrálhattuk az első fél évben, és a termelékenység is három százalék körül emelkedhet 2018-tól kezdve - jegyezte meg, tartalmazza a tájékoztatás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com