A cégeknek a szerződésekben célszerű definiálni a vis maior eseteket

Az a termelő vagy kereskedelmi cég, amely nem tud eleget tenni majd szerződéses kötelezettségeinek a bevezetett járványügyi korlátozások miatt, elvileg mentesülhet a szerződésszegéssel okozott kár megtérítésének kötelezettsége alól, ám ennek sikere alapvetően függ attól, hogy a szerződéses jogviszonyra mely állam jogát kell alkalmazni, illetve, hogy az adott szerződés hogyan definiálja a vis maior fogalmát - híták fel a figyelmet jogi szakértők az MTI-nek eljuttatott közleményben.A BDO Legal Jókay Ügyvédi Iroda közleményében emlékeztet rá, hogy a kínai hatóságok intézkedései a koronavírus-járvány megfékezése érdekében, például gyárak, logisztikai központok, vízi- és légikikötők határozatlan időre történő lezárása, valószínűleg egyre több magyar gyártó és szolgáltató számára lehetetlenítheti el, hogy teljesítse szerződéses kötelezettségeit.

    
Ha a felek megállapodása a magyar jog szabályainak alkalmazásáról szól, akkor a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) az irányadó, amely szerint akkor mentesülhet a felelősség alól egy társaság, ha bizonyítja, hogy az ellenőrzési körén kívül eső, előre nem látható vis maior - mint például a természeti csapás, vagy a járvány - okozta a szerződésszegést, és nem volt elvárható, hogy az ezáltal okozott kárt elhárítsa.
   

Ebből következően nem lehet a felelősség alól mentesülni, ha a körülmény a szerződés megkötése időpontjában előre látható volt, és úgy vélik, hogy az idén megkötött szerződéseknél nehézséget jelenthet a vis maiorra hivatkozás, mivel januárban már számolni lehetett a koronavírus miatti szállítási problémákkal és egyéb fennakadásokkal. Ezért is célszerű a szerződésekben a vis maior helyzeteket és a szükséges eljárásokat minél konkrétabban szabályozni - hangsúlyozzák.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com