A Concorde Alapkezelő a Norvég Alap egyik vagyonkezelője lett

A Concorde Alapkezelő felkerült a világ legnagyobb szuverén alapjának, a Norvég Alapnak a részvény-vagyonkezelői listájára - jelentette be Bilibók Botond, a Concorde Alapkezelő vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

nyugdijpenztar_09_054_webHozzátette, hogy a tényen kívül semmilyen más részletet nem árulhat el, mert titoktartási kötelezettség köti.
Az alapkezelő szigorú átvilágítás után nyerte el a mandátumot, és vezetői arra számítanak, hogy ez a presztízst jelentő mandátum segíti majd a társaság nemzetközi piaci tevékenységét. Ugyanakkor úgy vélik, hogy még három-öt év munka kell ahhoz, hogy igazán értéke legyen.

A Norvég Alap mintegy ezer milliárd dollár vagyont kezel, és a legnagyobb nemzetközi tőzsdei vállalatokban van jelen pénzügyi befektetőként.
A tavalyi év jól alakult a Concorde Alapkezelő számára, a kezelt vagyon egy év alatt több mint 170 milliárd forinttal nőtt, 2013 végére meghaladta a 400 milliárd forintot. A vagyon növekedése az idén is folytatódott, március végén már 480 milliárd forintot kezelt a társaság.

A vezérigazgató szerint a növekedéshez a jó hozamok mellett hozzájárult a privát vagyonkezelés bővülése, továbbá az értékesítés kiterjesztése banki és biztosítói hálózatra.
A privát vagyonkezelési üzletág állománya 90,5 milliárd forint volt 2013 végén, ez közel ötszáz ügyfél között oszlott meg. Az egy privát ügyfélre jutó átlagos kezelt vagyon nagysága 212 millió forint, míg a minimális belépési összeg 60 millió forintnál kezdődik. A Concorde árbevételének közel felét ez az üzletág adja.

A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a magyar befektetésialap-piacon a legnépszerűbb termék jelenleg az abszolút hozamú alap, de tavaly jól teljesítettek a vegyes, a kötvény- és a részvényalapok is. A Concorde szakértői az idén egyebek közt a közép-európai részvénypiacokban látnak jó befektetési lehetőséget.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com