A Csabagyöngye szedésével kezdődött az idén is a szüret

A legkorábbi érésű szőlőfajta, a Csabagyöngye szedésével kezdődött az idén is a szüret Magyarországon, a termés átlagos, a minőség kiemelkedő - mondta a Varga Pincészet Kft. társtulajdonos kereskedelmi igazgatója a Somogy megyei Ordacsehiben csütörtökön.Varga Máté Péter beszámolt arról, hogy a Balatonboglári borvidékhez tartozó településen az elmúlt évekhez képest egy héttel később kezdődhetett meg a szüret.

Az átvételi ár a tavalyi 85-ről 100 forintra nőtt kilogrammonként, mert Csabagyöngyéből nagyobb a kereslet, mint a kínálat. A hibrid szőlőfajtából reduktív eljárással, érlelés nélkül készül Európa első új bora, amely várhatóan szeptember közepén kerül az üzletekbe.
    

A Varga Pincészet Csabagyöngyéből 12 hektárról 180 ezer kilogramm szőlőt kíván felvásárolni, amiből 170 ezer palack bor fog készülni - mondta. A badacsonyörsi központú, feldebrői telephellyel is rendelkező Varga Pincészet 250 hektáron termeszt, és 2000 hektárról vásárol fel szőlőt - mondta Varga Máté Péter. Mivel a cég az egyre bővülő prémium termékeit saját termelésű szőlőből állítja elő, a cél a birtok növelése - jegyezte meg. A tervek szerint az Egri borvidékhez tartozó feldebrői területüket 50 hektárral fogják növelni a jövőben. A 185 főt foglalkoztató pincészet a tavalyi évet 5,9 milliárd forintos forgalom mellett 350 millió forint nyereséggel zárta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com