A dél-koreai Soulbrain üzemet építhet Tatabányán

A tatabányai ipari parkba települhet a dél-koreai Soulbrain, a felépítendő új üzemben lítiumos akkumulátorokhoz szükséges elektrolitot állítanak majd elő. Az építkezéshez négyhektáros területet értékesített a Soulbrain magyarországi leányvállalatának a NIPÜF csoport - közölte a NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. szerdán az MTI-vel.A NIPÜF tájékoztatása szerint a beruházás első ütemében egy 4700 négyzetméteres csarnok épül meg, ahol negyven új munkahely jön létre.

A tervek szerint 2020 végén megkezdhetik a próbaüzemet a gyárban. A közlemény szerint a telek értékesítése előtt elvégezték a közúti kapcsolatok megteremtését, valamint a közműveket a telekhatárig kiépítették. A közleményben az ingatlanvásárlás és a beruházás várható összegét nem jelölték meg.

    
Az MTI információi szerint az ingatlanra 2019. december 30-án bejegyezték a Soulbrain Hungary Kft. tulajdonjogát, a telken földmunkát még nem végeztek. A felépülő üzem termékeit az elektromos járművek akkumulátorait gyártó két dél-koreai üzem használhatja majd fel, az SK Innovation Komáromban és a Samsung Gödön.
    

A vállalat 2019 májusában mutatta be terveit és technológiáját az önkormányzatnak és a szakhatóságoknak. A város akkori vezetése támogatta a beruházás megvalósítását. A megismert információk szerint az üzem létesítése nem igényel előzetes környezeti hatásvizsgálatot. A magyar állami tulajdonú NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. 2016-ban kezdte meg a működését, és a piacon Inpark márkanév alatt tevékenykedik.
    

A NIPÜF csoport portfóliója 2019 végén országszerte 970 hektár ipari célú fejlesztési területet foglalt magában. A bérbeadott csarnokok területe meghaladja a 150 ezer négyzetmétert, emellett 17 ipari parkban kész infrastruktúrával várja a betelepülni szándékozó hazai és külföldi vállalatokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com