A Dreher piaci pozíciójának erősödésére számít

A Dreher Sörgyárak arra számít, hogy piaci helyzete a teljes sörpiac csekély csökkenése ellenére erősödik az év végére - közölte a vállalat hétfőn az MTI-vel.

dreherA közlemény szerint a szezonhoz képest hűvös, esős nyári időszakot a jól teljesítő gyümölcsös alkoholmentes sörök és a vendéglátásban elsőként bevezetett Tanksör ellensúlyozza, ezek eredményeképpen a vállalat várhatóan a tavalyi 2,1 millió hektoliternél nagyobb belföldi forgalommal zárja az évet.

A prémium és szuperprémium szegmensben a Dreher, a Pilsner Urquell és a Miller márkák révén közel 15 százalékos forgalomnövekedésre számít a cég az év végéig.

A prémium termékek mellett 7 százalékos volumennövekedésével a Kőbányai sör a nyertese az idei évnek, és az Arany Ászok éves forgalma is meghaladja a tavalyit.

A Dreher közölte azt is, hogy a 2014. április 1-jétől 2015. március 31-ig tartó pénzügyi évben 1,7 milliárd forint értékű beruházást - állóeszközök, gépek, raktárkapacitás bővítése - hajt végre.

A Dreher Sörgyárakban több mint 600 munkavállaló dolgozik, ám a vállalat közel 8 ezer magyar ember munkahelyéért felelős a termelés, logisztika-szállítmányozás, marketing, vendéglátás és kiskereskedelem területén - közölték A cég beszállítóinak több mint 95 százaléka magyar vállalkozás, amelyektől a vállalat több mint 15 milliárd forint értékben szerez be évente terméket, szolgáltatást.

Az MTI megkeresésére a Dreher Sörgyárak Zrt. a 2014. április 1. és 2015. március 31. közé eső pénzügyi évről még nem kívánt becslést közzétenni. Az idei pénzügyi eredményekről 2015 március 31-ét követően készíti el beszámolóját. A társaság az előző gazdasági évben a céginfo.hu adatai szerint 45,873 milliárd forint árbevételt ért el.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com