A fagykárok bejelentésére biztatja a gazdákat az Agrárminisztérium

Az agrárkár-enyhítési rendszer lehetőséget teremt a tavaszi fagy által okozott károk részleges enyhítésére. A tavaszi fagykárral érintett gazdálkodóknak mindenképpen érdemes elektronikus kárbejelentést tenni az agrárkár-megállapító szervnél, a vármegyei kormányhivatal, mert ez szükséges ahhoz, hogy - az egyéb támogatási feltétel teljesülése esetén - a termelők a károk miatt a későbbiekben kompenzációt kapjanak.

A kárenyhítő juttatás iránti jogosultság érdekében már a kárbejelentéskor körültekintően kell eljárni a mezőgazdasági termelőnek - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében az Agrárminisztérium (AM).
Tavaszi fagy akkor valósul meg, ha a kockázatviselés helyén a talajszinttől számított kettő méter magasságban mért mínusz 2 Celsius-fok vagy annál alacsonyabb hőmérséklet áll fenn. Erről a termelő a HungaroMet honlapján tud tájékozódni - magyarázta az AM.

A minisztérium kiemelte: a kárbejelentést alapesetben a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésétől számított tizenöt napon belül kell megtenni. Mivel a bejelentés határideje az egységes kérelem benyújtásának időszakára esik, ezért a bejelentési határidő legkésőbb 2025. május 31-re hosszabbodik.

A hozamcsökkenést okozó tavaszi fagy esetén a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésének azt az időpontot kell tekinteni, amikor a fagy a károsodással érintett területen bekövetkezik.

Az AM ugyanakkor felhívja a mezőgazdasági termelők figyelmét, hogy a kárenyhítő juttatások mértékének megállapításában fontos szerepet játszik a mezőgazdasági biztosítások vagy a krízisbiztosítási rendszerben való tagság megléte, hiszen ebben az esetben jogosult a termelő maximális mértékű kárenyhítésre.

A kárenyhítő juttatás összegének megállapításánál az a mezőgazdasági biztosítás fogadható el, amelyet már az első káresemény bekövetkezése előtt megkötöttek. Ezért javasolják mindenkinek, hogy időben kösse meg a szükséges növénybiztosítását, melynek díjához az állam jelentős mértékű támogatást is nyújt - figyelmeztet az AM.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com