A finn IT-óriás felvásárolta a HCC Embedded nevű magyar céget

A Tuxera IT-tárolástechnológiai és hálózatátviteli vállalat szakmai befektetőként megvásárolta a HCC Embedded Kft.-t, amely a jövőben Tuxera Hungary Kft.-ként működik tovább - közölte a finn multinacionális cég csütörtökön az MTI-vel.A közleményben kiemelték: a tranzakció konkrét összege ugyan nem nyilvános, de az elmúlt néhány év adatai alapján a top 10 felvásárlás között lenne az IT-szektorban Magyarországon. Mindkét cég a beágyazott rendszerek, adattárolási megoldások szakértője, tehát olyan célszámítógépeket, célrendszereket készít, amelyek egy-egy konkrét feladatot látnak el - ismertették.


A Tuxera rendszerei számos autó fedélzeti rendszereként, televíziókban működnek, a cég fejleszti továbbá például több Mars-misszió és más űrjárművek, vagy épp tengeralattjárók fedélzeti rendszereit és szuperszámítógépek nagy teljesítményű adatszállítását is - hangsúlyozták. A finn cég piacvezető azokban a megoldásokban, ahol akár több száz petabyte-nyi (PB) adatot kell nagyon gyorsan feldolgozni - tették hozzá.
    

A HCC Embedded a kisebb rendszerek, például mikrokontrollerek területén erős - jelezték példaként az egyik legismertebb sportmárka cipőibe épített vezérlőegységet felhozva. Szakacsits Szabolcs, a finn cég alapítója és technológiai igazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy a Tuxera mostantól bármilyen ügyféligényt képes egyablakos rendszerben kiszolgálni, a beágyazott rendszerek teljes palettáját kínálva.


Emellett a tranzakció hatékonyabbá tette az olyan nagy és hosszútávú befektetéseket, amit például egy autóba építhető rendszer licencei jelentenek - tette hozzá. A tanúsítványok megszerzése a kritikus rendszerek esetében - például autókba épített és gyártósorvezérlési rendszerek, a telekommunikációs szolgáltatásokban használt alkalmazások - évekig tart, magas beruházásigényű folyamat, amely a két cégnél korábban párhuzamosan zajlott - magyarázta.
    

Az igazgató szerint a HCC Embedded csatlakozásával a Tuxera olyan világszínvonalú szakértői csapattal gazdagodott, amelyet csak hosszú évek alatt lehetne kiépíteni. A cég továbbra is aktívan toboroz Magyarországon, és számít a jól képzett hazai szakemberek csatlakozására - húzta alá Szakacsits Szabolcs. A Tuxera 2020-ban 17,9 millió eurós bevételt realizált, ami 40 százalékos növekedés az előző évhez képest; a vállalat Európán kívül képviseletet vagy leányvállalatot működtet az USA-ban, Koreában, Kínában, Tajvanon és Japánban is - olvasható a közleményben. A 2000-ben alapított HCC Embedded Kft. tavaly 441 millió forintos forgalmat bonyolított le, a társaság elsősorban, de nem kizárólag külföldről kapja megbízásait.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com