A fogyasztási hitelek átgondolt felvételére figyelmeztet az MNB

A karácsonyi vásárlásokhoz kötődő, kisebb összegű fogyasztási kölcsönök  átgondolt felvételére figyelmeztet a jegybank, mivel a hitel típusától és az azt kínáló pénzügyi intézménytől függően akár 45 ezer forint is lehet az eltérés a visszafizetendő tartozásnál egy egyéves futamidejű, 200 ezer forintos hitelnél.A Magyar Nemzeti Bank (MNB) MTI-nek küldött szerdai közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt napokban fogyasztóvédelmi tájékoztató kampányt indítottak a karácsonyt megelőző megfontolt hitelfelvétel szempontjairól, illetve a gyorskölcsönök kockázatairól.

    
Az áruházi közvetítőknél akár azonnal igényelhető áruhitelek körében egyre kevesebb pénzügyi intézmény kínál 0 százalékos teljes hiteldíj mutatójú (thm) konstrukciót. A  13-28 százalék közötti thm-ek viszonylag kedvezőbbnek számítanak ebben a terméktípusban, a piaci ajánlatok fele pedig a jelenleg 39,9 százalékos, törvényi maximális thm közelében van - figyelmeztetett a jegybank. Több áruhitel futamideje egyre hosszabbodik, létezik már 7 éves futamidejű konstrukció is - írták.
    

Figyelmeztetnek arra is, hogy számos fogyasztási hitelnél egyszeri, például folyósítási vagy rendszeres - így folyószámla-vezetési - költséget írnak elő. Ezek ugyanakkor a thm részének számítanak. A thm-en kívüli teherrel járhat viszont, ha az ügyfél előtörleszteni, módosíttatni szeretné hitelszerződését, ha késedelembe esik, illetve ha a hitel igénybevételéhez elő nem írt kapcsolódó szolgáltatásokat, például biztosítást vesz igénybe.
    

Magyarországon mintegy 40 pénzügyi intézmény kínál rövidebb futamidejű, kis összegű fogyasztási hitelt, a kölcsönök harmadát nem bankok, takarékszövetkezetek, hanem pénzügyi vállalkozások nyújtják. Hitelfelvétel előtt érdemes az MNB piaci szereplőket felsoroló honlapján, ügyfélszolgálatán vagy a pénzügyi navigátor tanácsadó irodahálózat vidéki kirendeltségein és kihelyezett tanácsadásain tájékozódni arról, hogy engedéllyel rendelkező piaci szereplő kínálja-e a hitelt - tanácsolja az MNB.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com