A fővárosi taxisok 10 százalékos tarifaemelést kezdeményeznek

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a taxis szakmai szervezetekkel, érdekképviseletekkel, vállalkozásokkal egyeztetve 2018 január elsejétől 10 százalékos tarifaemelést kezdeményez a fővárosi önkormányzatnál - jelentette be Dudás Zoltán, a kamara közlekedési osztályának elnöke kedden Budapesten, a Taxi Expo rendezvényen tartott sajtótájékoztatón.Emlékeztetett arra, hogy a főváros 2013-ban 280 forintban határozta meg a kilométerenkénti taxitarifát, és az elmúlt négy évben ezen a hatósági áron nem változtatott. Dudás Zoltán az MTI-nek elmondta, hogy javaslatukról az egyeztetés megkezdődött a fővárosi önkormányzattal, a határidő szűkös, a tarifáról végül a fővárosi közgyűlés dönt. Javaslatuk elfogadása esetén a 10 százalékos tarifaemelkedés alapján 280 forintról 320 forintra emelkedne a kilométerenkénti fuvardíj, 70 forint helyett 80 forint lenne a várakozási díj, az alapdíj pedig 450 forintról 600 forintra nőne.

    
A BKIK közlekedési osztályának elnöke kifejtette, azért kezdeményezték a tarifaemelést, mert a taxis szolgáltatás iránt megnövekedett kereslet indokolná a létszám bővítését, új vállalkozások piacra lépését. A jövedelmezőség megtartása és további fejlesztések érdekében 10 százalékos tarifaemelést tartanak szükségesnek.
    

Krisán László, a BKIK elnöke a sajtótájékoztatón rámutatott arra, hogy a taxis társaságoknak is rentábilisnak kell lenniük a piacon, ezt a szektort is érinti a munkaerőhiány, a társaságok alacsony jövedelmezősége akadályozza a fejlesztéseket, a megfelelő minőségű szolgáltatást. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára - akit a BKIK az átlátható taxis szabályozásért végzett szakmai munkájának elismeréseként a Taxi Expo ünnepségén Haltenberger Samu Díj elismerésben részesített - újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a taxis szolgáltatás legutóbbi szabályozása elősegítette a szakma tisztulását, de továbbra is szükséges a közös fellépés a tisztességes vállalkozások érdekében.
    

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ipari tagozata az idén hagyományteremtő szándékkal először rendezte meg a Taxi Expót. A rendezvény célja, hogy összehozza a személyfuvarozásban érdekelt szereplőket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com