A fuvarozók akár 2,2 millió forint bírságra is számíthatnak, ha több szabályszegést követnek el

Hétfőtől a közúti fuvarozó cégek maximum 2,2 millió, járművezetőik 800 ezer forint bírságot is fizethetnek, ha egyszerre több szabálysértést is elkövetnek.

A kormány egy hónapja módosította a közúti áru- és személyszállítással kapcsolatos bírságolásról szóló, eredetileg 2009-ben született rendeletét. A hétfőtől hatályba lépő módosítás az akkortól elkövetett szabálysértésekre vonatkozik. A rendelet 13 mellékletben sorolja fel a szabályszegéseket, melléjük téve, hogy azokért mekkora bírság fizetendő, és hogy a fuvarozó cég vagy pedig a járművezető állja a számlát.

Így például van melléklet az engedély nélküli fuvarozásra, az engedély nélküli személyszállításra, a vezetési idő túllépésére, vagy éppen a tachográf hiányára, hibájára, illetve manipulálására.

kamion-710x400A mellékletek táblázataiban felváltva szerepelnek bírságolandóként a cégek, illetve a járművezetők.
Egy szabálysértés elkövetésekor nincs is gond a bírság kiszabásával, hiszen a táblázatban ott van az összeg és az alany. Más a helyzet, ha egyszerre több szabálysértést észlel a hatóság, ekkor ugyanis nem az egyes tételek összege lesz a végső bírság, hanem létezik egy bírságplafon. Emellett szét kell választani a bírságolandókat is, cégekre, illetve járművezetőkre. Jelenleg ezt úgy szabályozza a rendelet, hogy két csoportba osztja a vétkeket, és a súlyosabb csoportnál 1 millió, míg az enyhébbnél 600 ezer forint a bírság felső határa. Ez azonban csak a cégekre vonatkozik, ha a járművezető a ludas - a bírságra kötelezett -, akkor 400 ezer, illetve 250 ezer forint a felső határ.

Ez az összeg elég hamar össze tud jönni, hiszen például a súlyosabb csoportból a napi 9 órás vezetési idő 1,5 órás túllépése már 300 ezer forintos bírsággal jár, de az 56 órás heti vezetési idő 9 órával való túllépése újra csak ekkora bírságot von maga után. Mindkét esetben közösen fizet a fuvarozó és a járművezető. Az új szabály megszünteti a szabálysértések miatti különbségtételt, mindössze a cégre, illetve járművezetőre történő szétválasztás marad. Az egyes bírságtételeket - mindkét esetben - összesíteni kell. A cégeknél az összeg nem haladhatja meg a legsúlyosabb bírság háromszorosát, a járművezetőknél pedig a másfélszeresét, a felső korlát a cégeknél a 2,2 millió, a járművezetőknél 800 ezer forint.
forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com