A General Electric történetének legnagyobb ipari akvizícióját zárta

Az amerikai General Electric hétfőn lezárta az Alstom erőművi és áramelosztó berendezéseket gyártó üzletágának megvásárlását, amely a GE történetének eddigi legnagyobb ipari akvizíciója - közölte a cég hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a GE még 2014-ben állapodott meg az Alstommal arról, hogy 12,35 milliárd euróért megvásárolja annak energiaipari üzletágát; a korrigált vételár végül 9,7 milliárd euró (körülbelül 10,6 milliárd dollár) lett.

ge

A tranzakciót azután zárták le hétfőn, hogy az ügylet több mint 20 országban és régióban - többek között az Európai Unióban, az Egyesült Államokban, Kínában, Indiában, Japánban és Brazíliában is - megkapta a felügyeleti hatóságok jóváhagyását.

A 2014-ben eredetileg megállapított árat több tétel, például az ügylet szerkezetében tett változtatások, jogorvoslattal kapcsolatos árkiigazítások, lezáráskori nettó pénzeszközök, valamint az árfolyam-ingadozás hatásai miatt korrigálták.

A GE várakozásai szerint az ügylet 2016-ban mintegy 0,05-0,08 amerikai dollár, 2018-ra pedig akár 0,15-0,20 dollár egy részvényre jutó nyereséget hozhat.

Az Alstom energiaipari üzletágának sikeres akvizíciója újabb jelentős előrelépés a GE átalakulásának folyamatában - hangsúlyozta a közleményben Jeff Immelt, a GE elnök-vezérigazgatója. A GE folytatja az egyszerűbb, koncentráltabb vállalat létrehozására irányuló átalakítási stratégiájának végrehajtását.

A GE hétfőn azt is bejelentette, hogy mintegy 800 millió dollárért eladta vasúti jelzőberendezéseket gyártó üzletágát az Alstomnak - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com