A GFM reakciója a bankszövetség közleményére

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - írta pénteken a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM)a Magyar Bankszövetség csütörtökön  megjelent sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.Felidézték: a GFM és a bankszövetség között 2023. május 30-án egyeztetésre került sor, ahol a minisztérium előzetesen ismertette az új kormányzati döntéseket, bemutatta azok hátterét és céljait. A tárgyalás a partnerség jegyében zajlott, amelyet a GFM a jövőben is fenn kíván tartani, hiszen a Bankszövetség fontos szereplője a hazai pénzügyi rendszernek - hangsúlyozta a minisztérium.
    

Kiemelték, hogy a bankszövetség közleménye szerint az extraprofit adó csökkentésért cserébe elvárt további állampapír vásárlás a magyar gazdaságra kedvezőtlen hatással lesz, a bankok likviditása csökken és a vállalkozások beruházásaira kevesebb hitelt tudnak majd kihelyezni.

Ezzel szemben a GFM szerint megállapítható, hogy a bankrendszer folyamatos és jelentős jövedelemre tett szert az elmúlt években, amelyben nem várható érdemi változás, így a tőkeellátottság nem fogja korlátozni a hitelezést.
    

A legfrissebb adatok alapján a minisztérium azt szintén megállapíthatónak tartja, hogy a hazai bankrendszer hitel-betét mutatójának 72 százalékos szintje alacsonynak tekinthető, azaz a betétekhez képest mérsékelt hitelállománnyal rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy érdemi mozgástere van a bankszektornak arra, hogy továbbra is hitelezze a gazdaságot, ezáltal is segítse a hazai GDP növekedést - hangsúlyozta a GFM.
    

Mindemellett a bankrendszer rövid lejáratú jegybanki eszközében tartott szabad likviditása jelenleg is 7 ezer milliárd forint felett van. Összességében megállapítható, hogy a hazai bankrendszer tőke- és likviditási helyzete erős, a bankok hitelezési képessége magas szinten áll, így az extraprofit adó ezt nem veszélyezteti - szögezte le a minisztérium.
    

A bankszövetség véleménye szerint a megtakarítások további megadóztatása jelentős visszalépést eredményezhet a lakossági öngondoskodás terén. Továbbá a bankszövetség megfogalmazása szerint a lakosság megtakarításainak további megadóztatása és egyúttal az állampapírba történő jelentős nagyságrendű befektetések ösztönzése versenytorzító hatású és kiszorítja a magyar pénzügyi szektort a megtakarítási piacról. Az észrevétel kapcsán a GFM fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a szabályozás nem érinti az öngondoskodás szempontjából meghatározó súlyt képviselő termékeket, amelyek között az állampapír befektetésben, az Önkéntes Nyugdíjpénztárban, nyugdíj-előtakarékossági számlán, illetve a tartós befektetési számlán kezelt vagyont említette.
    

A GFM kitért arra is, hogy a szabályozást felmenő rendszerben vezetik be, ami azt jelenti, hogy a meglévő megtakarításokat az intézkedés nem érinti, az kizárólag az új megtakarításokat terelheti - elsősorban - a lakossági állampapírok irányába. A minisztérium emellett visszásnak tekinti a bankszövetség azon kijelentését is, amely szerint a kormányzati intézkedések visszalépést eredményezhetnek az öngondoskodás terén, hiszen a bankszektor eddig sem tett sokat az öngondoskodási célú, értékmegőrző megtakarításokért: a bankok által a lakossági lekötött betétekre fizetett átlagkamat 2023. március végén több mint 10 százalékponttal elmaradt a benchmarknak számító pénzpiaci kamat, a 3 havi BUBOR szintjétől. Eközben a visegrádi országokban és Romániában ez a különbség a töredéke a magyar értéknek. Ebből is az látszik, hogy a hazai megtakarítási piacon nem alakult ki kiegyensúlyozott és egészséges verseny - érvelt a GFM.
    

A kormány emellett megállapította, hogy a lakossági ügyfelek tájékoztatása a magasabb hozamot biztosító megtakarítási lehetőségek terén eddig sem volt megfelelő. Így történhetett meg, hogy a rendkívül magas inflációs környezet ellenére a 0-1 százalék közötti hozamot biztosító látraszóló és folyószámla betétek állománya jelentős emelkedést követően már 8 ezer milliárd forint körül alakul - hívta fel a figyelmet reagálásában a GFM.
   

A kormány háztartásokat érintő intézkedései tehát joggal az öngondoskodás megerősítését, a pénzügyi tudatosság növelését és a lakossági megtakarítások reálértékének megőrzését szolgálják - hangsúlyozta a GFM. Összességében tehát a Gazdaságfejlesztési Minisztérium azzal számol, hogy a négy új kormányzati intézkedés - a bankok extraprofit adója, a befektetési alapok befektetési politikájának módosítása, a kamatjövedelem után fizetendő adó módosítása valamint a lakossági szereplők kötelező tájékoztatása - az intézmények és a lakossági szereplők állampapír-keresletét érdemben képes lesz növelni. A döntések ezáltal jelentősen hozzájárulnak a családok megvédéséhez, a lakossági megtakarítások reálértékének megőrzéshez, az önfinanszírozás elősegítéséhez és nem utolsó sorban az állam finanszírozási költségeinek csökkentéséhez - összegezte álláspontját a GFM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com