A GVH 100 millió forint bírságot szabott ki a GymBeam táplálékkiegészítőket forgalmazó cégre

Megtévesztően kommunikált a GymBeam, ezért 100 millió forintos bírságot szabtak ki a táplálékkiegészítőket forgalmazó cégre - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kedden az MTI-vel.A Gazdasági Versenyhivatal 2022 végén indított versenyfelügyeleti eljárást a GymBeam s.r.o.-val, és annak magyarországi leányvállalata a GymBeam Hungary Kft.-vel szemben, mivel az akkori gyanú szerint a cég több szempontból is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a hazai fogyasztókkal szemben - írták a közleményben.

A tájékoztatás szerint a nemzeti versenyhatóság az eljárás során megállapította, hogy a cég kereskedelmi gyakorlata valóban több ponton jogsértő volt.
A vállalkozás a honlapján megjelenített termékleírásokban sok esetben olyan egészségre gyakorolt kedvező hatásokat, illetve gyógyhatásokat tüntetett fel, amelyek vagy nem feleltek meg a jogszabályi követelményeknek, vagy egyenesen tiltottak voltak. A 2022. május 1. és 2023. november 7. között áthúzott árak alkalmazásával, és "legjobb árak" szlogen közzétételével valótlanul azt sugallta a fogyasztóknak, hogy egyes termékeket kedvezményesen vásárolhatnak meg, továbbá 2022. május 28-tól kezdődően - a jogszabályi előírás ellenére - nem jelenített meg egyes információkat a fogyasztói értékelések kezelésével, és szűrésével kapcsolatban - ismertették.

A hatóság közölte, a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a jogsértéseken felül megállapította, hogy a GymBeam kommunikációs gyakorlata összességében nem felelt meg a szakmai gondosság követelményének, a cég nem biztosította, hogy ne forduljanak elő a felsorolt jogsértésekhez hasonló, nagy számú és rendszerszerű problémák. Több terméket úgy forgalmaztak, hogy azokat a cég nem jelentette be előzetesen az illetékes hatóságoknak.

Az eljárás során a cég együttműködött a GVH-val, elismerte a jogsértéseket, lemondott jogorvoslati jogáról, és utólagos megfelelési program bevezetését is vállalta. Mindezeket a GVH Versenytanácsa enyhítő körülményként figyelembe vette, és végül 100 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra - tájékoztatott a GVH.

A nemzeti versenyhatóság közleményében felhívta a vállalkozások figyelmét arra, hogy az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó reklámállításokat az európai közösségi jog közvetlenül szabályozza.

A szabályozás értelmében az élelmiszerekkel kapcsolatban csak abban az esetben szabad egészségre vonatkozó állítást tenni, amennyiben az megfelel a rendeletben meghatározott feltételeknek, és szerepel a tudományos ismereteken alapuló, engedélyezett állítások tételes EU-s listáján.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com