A GVH 150 millió forintra bírságolta a Merck Kft.-t, mert "gyógyszerész" ajánlotta termékét reklámjaiban

Az ágazati szabályozás értelmében egyetlen gyógyszer reklámja sem tartalmazhat olyan utalást vagy kifejezést, amely tudósok, egészségügyi szakemberek vagy ismert személyiségek ajánlását tartalmazza.

A GVH álláspontja szerint a tilalom az adott termékkategória fogyasztását növelő bizalmi jegyek alkalmazását korlátozza a versenysemlegesség védelme érdekében. A fogyasztó ugyanis hajlamos előnyben részesíteni olyan termékeket, amelyeket szakember, az adott területen szaktudással, tapasztalattal rendelkező személy vagy egyébként is a fogyasztó bizalmát és figyelmét élvező személy népszerűsít.



A 2015 márciusa és 2016 júliusa között sugárzott reklámban egy patikai élethelyzet jelent meg, és a reklámfilm több eleme (gesztusok, narráció, képi megjelenítés, szelekciós folyamat) is azt üzente a fogyasztóknak, hogy gyógyszerész ajánlja a Flexagil krémet.

A vizsgálat során a GVH a vállalkozás által becsatolt többféle kutatás eredményeit is értékelte, azonban lényeges, hogy a kutatási eredmények csupán segítik az értékelést: a vizsgált reklámok értékelését, értelmezését a GVH-nak kell elvégeznie - hangsúlyozták.

A GVH megjegyezte, az európai bírósági gyakorlatban is általános elvárás, hogy ne egy kutatás, hanem mindenekelőtt az eljáró hatóság ítélje meg a vizsgált tájékoztatás tartalmát.

Az ebben az ügyben kiszabott bírság mértékét alapvetően a hosszú ideig futó reklámok jelentős költsége határozta meg, a GVH azonban enyhítő körülményként értékelte, hogy a Merck később módosította kereskedelmi gyakorlatát, valamint a versenyfelügyeleti eljárás során elfogadta, hogy a reklámban szereplő patikus egészségügyi szakember ajánlásának is tekinthető. Súlyosító körülményként vették azonban figyelembe, hogy a cég kereskedelmi gyakorlata jelentős számú fogyasztót ért el, és az érintett termék bizalmi.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com