A GVH 365,5 millió forintra bírságolt egy bahamai gyökerű biztonságtechnikai céget és a magyarországi forgalmazóját

A bahamai gyökerű Paradox Bahamas biztonságtechnikai cégre és annak magyarországi disztribútorára a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 365,5 millió forint bírságot szabott ki, részben mert a cégek csaknem tíz éven keresztül korlátozták a biztonságtechnikai eszközök értékesítőinek versenyét a hazai piacon - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.Az ügyben a közigazgatási bírósági döntés alapján meg kellett ismételni az eljárást, amelyben az eredetileg is feltárt jogsértéseket állapították meg - tették hozzá. Az érintett vállalkozások többek között az Európai Unió tagállamai közötti kereskedelmet is korlátozták.

Felidézték, a GVH egy 2019 végén lezárt versenyfelügyeleti eljárásban feltárta, hogy a Paradox Security Systems Bahamas Ltd. (Paradox Bahamas) és annak magyarországi disztribútorai, a Power Biztonságtechnikai Kereskedelmi Kft. (Power) és a Trióda Biztonságtechnika Zrt.

(Trióda), csaknem 10 éven keresztül korlátozták a biztonságtechnikai eszközök értékesítőinek versenyét.

Az 2019-ben lezárt eredeti eljárásban a GVH megállapította, hogy a cégek megtiltották a Paradox-termékek külföldre történő értékesítését az úgynevezett passzív export tilalmával, meghatározták a minimális telepítői árrés nagyságát, ami a viszonteladási árak közvetett rögzítését eredményezte, ráadásul a végfelhasználói árak internetes közzétételének tiltásával korlátozták a termékek online értékesítését.

A Trióda az alapeljárásban elismerte a jogsértést, egyezségi nyilatkozatot tett és nem élt jogorvoslattal, a Paradox Bahamas és a Power azonban bíróságon támadta meg a GVH határozatát. A közigazgatási bíróság aggályokat fogalmazott meg a piac meghatározásával és az európai uniós tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatás indoklásával összefüggésben, ezért a GVH döntését hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatását rendelte el.

Kiemelték, hogy a GVH a megismételt eljárásban az eredeti eljárás eredményével megegyező jogsértéseket állapított meg a forgalmazási szerződések, a vállalkozások által tanúsított piaci magatartás, valamint a rajtaütésnél lefoglalt e-mailek és más bizonyítékok alapján.

A megállapított versenykorlátozó magatartások következtében mind a viszonteladók, mind a telepítők magasabb árrést érhettek el a Paradox termékek értékesítésekor, amelyet végső soron a fogyasztók fizettek meg. A magasabb árrés arra késztette a viszonteladókat és a telepítőket, hogy más márkákkal szemben az érintett termékeket ajánlják saját vevőiknek, akik jellemzően kiszolgáltatott helyzetüknél fogva az ajánlott márkát választják. Ezzel a Paradox és disztribútorai jelentősen korlátozták a versenyt a magyarországi piacon is - mutatott rá közleményében a hivatal.

A feltárt jogsértések miatt a GVH Versenytanácsa a Paradox Bahamasra 268 millió forint, míg a Powerre 97,5 millió forint bírságot szabott ki. A magyar cégre kiszabott bírság meghatározásakor figyelembe vették, hogy a vállalkozás kis- és középvállalkozásnak minősül, valamint a Power a megismételt eljárásban már együttműködött, egyezségi nyilatkozatot tett, elismerte a jogsértést és megfelelési program kialakítását vállalta, amelynek megvalósítását a Versenytanács kötelezően elő is írta számára. Ezzel az eredeti ügyben eljárás alá vont három cég közül mindkét disztribútor elismerte a jogsértések tényét - hívta fel rá a figyelmet közleményében a GVH.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com