A GVH-elnök szerint bevált az online árfigyelő

A július elsején indult online árfigyelő beváltja a hozzá fűzött reményeket, a versenyre kedvező hatást gyakorol, már az első napokban csökkentette egyes termékek árát, ezért a rendszert továbbfejlesztik - nyilatkozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a Napi.hu-nak adott interjúban, amely pénteken jelent meg az online portálon.A elnök kiemelte: az árfigyelőnek köszönhetően az üzletláncok napi árazásra tértek át annak érdekében, hogy lépést tudjanak tartani a konkurencia alacsonyabb áraival. Több cég, amint meglátta versenytársa alacsonyabb árait, másnap a saját árait is mérsékelte.
    

Már az első napokban több termékcsoportban - például tojás, kenyér, sertéshús - csökkentette az árakat a rendszer, mivel az üzletláncok különböző akciókat hirdettek meg. Volt olyan kiskereskedelmi lánc, amely kimondottan az árfigyelő indulásával összehangolva csökkentette több mint száz terméke árát - fejtette ki. Az árfigyelő már néhány hét után hozzájárult az infláció csökkentéséhez, azzal, hogy a vásárlók számára lehetővé teszi az árak összehasonlítását, a kiskereskedők között pedig élénkíti a versenyt - összegezte.
    

Az árfigyelő működésének első két hetében több mint félmillió egyedi látogató közel 40 millió interakciót végzett az oldalon - tájékoztatott. Az árfigyelő hozzájárul ahhoz, hogy a fogyasztók könnyedén megtalálják, hogy az általuk keresett termék hol a legolcsóbb - húzta alá. Arra is kitért, hogy a rendszer kifejlesztésében együttműködő munkacsoport - amelynek a versenyhivatalon és a Gazdaságfejlesztési Minisztériumon kívül tagja még az Igazságügyi Minisztérium, az Agrárminisztérium, a Miniszterelnöki Kabinetiroda illetve a Központi Statisztikai Hivatal is - a megvalósításba bevonta azokat az üzletláncokat, amelyeknek kötelezően előírta a kormány a csatlakozást. Részt vettek a munkában a kereskedőket tömörítő szakmai érdekképviseletek is, ennek köszönhetően a rendszer fennakadások nélkül indult július 1-jén.
    

Az elnök felvázolta, hogy a tervek szerint a jövőben egyebek mellett szabadon összeállítható és elmenthető bevásárlólista és kalkulátor is segíti majd a fogyasztókat. A felhasználói igényeknek megfelelően fejlesztik a megjelenítést, illetve a szolgálatás térképes funkcióját is - hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs a Napi.hu-nak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com