A GVH könnyítéssel segítené a vendéglátóipar szereplőit

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogszabályi könnyítést javasol a nehéz helyzetben lévő vendéglátóipari vállalkozások érdekében, több javaslatot tett az ágazat szereplői számára - közölte a nemzeti versenyhatóság pénteken az MTI-vel miután lezárta a vendéglátóhelyek italbeszerzéseinek elemzésére indított ágazati vizsgálatot. A Gazdasági Versenyhivatal az érintetteknek 2023. március 13-áig biztosítja, hogy írásban tegyenek észrevételt a jelentéstervezethez a hatóság honlapján. A közlemény szerint a hatóság az ágazati vizsgálatban a hazai éttermek, kocsmák és egyéb vendéglátóipari egységek - azaz a HORECA szektor - italbeszerzési rendszerét elemezte.
    

A GVH az értéklánc valamennyi szintjén feltárta az italbeszerzésekhez kapcsolódó üzleti gyakorlatokat, piaci körülményeket, az ágazati sajátosságokat, valamint a fogyasztók preferenciáit, az Európai Unió többi tagállamának ágazati tapasztalatait - írják a közleményben. Rámutattak arra, hogy alacsony fogyasztói árakat eredményezhet az a széles körben elterjedt piaci gyakorlat, amely szerint a nagy italforgalmazók támogatásokban - eszközökben, berendezésekben és anyagi kedvezményekben - részesítik a velük szerződő vendéglátóhelyeket. Ugyanakkor a fogyasztói előnyök realizálásához szükséges, hogy a kedvezményekért cserébe lefektetett kötelezettségek ne gátolják a piaci versenyt.
    

Az ideális, felek közötti egyensúlyi helyzetet a hatóság javaslatokkal segíti a jelentésében - írják a közleményben. A GVH elemzése kiterjedt a néhány éve életbe lépett, italválasztékot bővítő kereskedelmi szabályozásra is. A vizsgálat kimutatta - és a HORECA szektornak jó hír -, hogy a nagy italforgalmazók szerződéseikben már nem alkalmaznak kifejezetten kizárólagossági kikötéseket. A szabályozás egyúttal előírja a vendéglátóhelyek számára, hogy meghatározott italtípusokban választási lehetőséget biztosítsanak a fogyasztóknak, vagyis több gyártó termékét is készleten tartsák.
    

Figyelemmel a készleten tartás magasabb költségeire, és a szektort is sújtó energiaválság, munkaerőhiány és a háborús helyzettel összefüggő gazdasági bizonytalanság okozta nehézségekre, a versenyhatóság megfontolásra javasolta - legalább a veszélyhelyzet idejére - a vendéglátósokra vonatkozó törvényi kötelezettség felfüggesztését.
    

A GVH javaslata könnyítést jelentene elsősorban azoknak a vendéglátóhelyeknek, amelyekben alacsonyabbak a fogyasztói igények a kisüzemi italmárkákra, például a kiskocsmákban, strandbüfékben - emelték ki a közleményben. A vizsgálat eredményei alapján ugyanis azokon a helyeken, ahol markáns fogyasztói igény mutatkozik a szélesebb kínálatra, a különleges, kisüzemi termékek a törvényi kötelezés hiányában is felkerülnek az itallapra - írták a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com