A GVH nem tapasztalta a verseny torzulását a hőszigetelők piacán

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem tárt fel versenyfelügyeleti eljárásra okot adó körülményt a hőszigetelő anyagok piacán júniusban elindított és most lezárt gyorsított ágazati vizsgálata során, de számos, a piac működését javító javaslattal állt elő, amelyek az árak mérséklődését hozhatják - áll a versenyhatóság MTI-nek küldött közleményében.A GVH nyár elején indított vizsgálatát azzal indokolta, hogy egyes termékek, különösen bizonyos kőzetgyapot, üveggyapot, polisztirol hőszigetelők jelentősen drágultak a közelmúltban. A közel két hónapig tartó vizsgálat során több mint száz piaci szereplőtől gyűjtöttek információt, többek között a piac szerkezetéről, az értéklánc működéséről és az árazásról.
    

A piac szereplőinek a versenyhatóság azt javasolja, hogy - a jelentősen megemelkedő alapanyagárak ellensúlyozására - fektessenek nagyobb hangsúlyt a hulladékanyagok és a visszagyűjtött termékek termelési folyamatba való bevonására, újrahasznosítására, az ehhez szükséges technológiai háttér kiépítésére. Az építkezés előtt a háztartásoknak érdemes időben tájékozódni az egyes hőszigetelő anyagok típusairól (EPS, XPS, ásványgyapot), és még a szerződéskötés előtt megvizsgálni mennyire helyettesíthetők az egyes termékek - írták.
    

A hulladékkezelési koncessziók jogosultjainak a versenyhatóság javasolja a szelektív hulladékgyűjtési rendszer átalakítását, hogy a sztirol és polisztirol csomagolóanyagokat a lakosság több helyen kényelmesen és díjmentesen le tudja adni - áll a közleményben. A jogalkotók számára a versenyhatóság azt javasolta, hogy a lakás- és épületfelújítási támogatásokkal biztosítsanak stabil keresletet a hőszigetelő termékekre, ezzel kiküszöbölhetők az esetleges szélsőséges keresleti ingadozások - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com