A GVH versenyfelügyeleti eljárást indított a Ryanairrel szemben

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Ryanairrel szemben, a hivatal gyanúja szerint az írországi központú diszkont légitársaság az online repülőjegy foglalásoknál több szempontból is tisztességtelen kereskedelemi gyakorlatot folytat - közölte a GVH kedden az MTI-vel.A közlemény szerint a GVH észlelte, hogy a Ryanair DAC (Ryanair) a magyar nyelvű weboldalán az online repülőjegy vásárlási folyamat során több szempontból is félreérthetően tájékoztatja a fogyasztókat.

A GVH gyanúja szerint a cég az oda-vissza útirányra egyszerre megvásárolt jegyek, valamint több utas egyidejű foglalásánál nem megfelelően tájékoztatja a vásárlókat arról, hogy a viteldíj csomagopciókat, valamint egyes szabadon választható szolgáltatások díjait az oda- és visszaútra külön-külön, valamint minden utas számára egyenként meg kell fizetni.

Ennek keretében a Ryanair a "Regular", "Plus" és "FlexiPlus" viteldíj csomagopciók árainak megjelenítésével, továbbá az "Elsőbbségi beszállás és 2 kézipoggyász", "10 kilogrammos feladott poggyász", "20 kilogrammos feladott poggyász" és "Biztonsági Fast Track" szabadon választható szolgáltatások díjainak megjelenítési módjával valószínűsíthetően tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat, amivel olyan döntésekre készteti a fogyasztókat, amelyeket egyébként nem hoznának meg.

Mindezek mellett a hivatal azt is észlelte, hogy a Ryanair a magyar nyelvű weboldalán az online repülőjegy vásárlási folyamat során valószínűsíthetően pszichés nyomásgyakorlással és a fogyasztó zavarásával olyan gyakorlatot folytat, amely alkalmas lehet a fogyasztó döntésének torzítására. Ezáltal a cég figyelemfelhívó színekkel, képi megoldásokkal és feliratokkal azt a benyomást kelti, hogy a "Basic" viteldíj opcióhoz képest a "Regular" viteldíj csomagopció díja és többletszolgáltatásai kedvezőek.

A GVH észlelte ugyanakkor, hogy a végső fizetendő díj alacsonyabb lehet, amennyiben a fogyasztók ugyanazokat a többletszolgáltatásokat, amelyeket egyébként a "Regular" viteldíj csomagopció tartalmaz, a "Basic" viteldíj opcióhoz egyenként, manuálisan adják hozzá a vásárlásnál.

Továbbá a "Biztonsági Fast Track" szabadon választható szolgáltatás népszerűsítéséhez kapcsolódó manipulatív gyakorlatokkal (például: felugró ablak, sürgető üzenetek) a Ryanair valószínűsíthetően jelentősen korlátozza a fogyasztók termékkel összefüggő választási szabadságát, ezzel pedig valószínűsíthetően szintén tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat.

Kiemelték, a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására három hónap áll rendelkezésre, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

Rámutattak, hogy a Gazdasági Versenyhivatal az utóbbi években kiemelt figyelemmel kísérte a légiközlekedés hazai piacát. A nemzeti versenyhatóság 2022 októberében átfogó gyorselemzésben vizsgálta, hogy a Magyarországon elérhető légitársaságok - ideértve a "fapados"/diszkont szolgáltatókat - honlapjai, illetve az országban népszerű jegyár-összehasonlítóweboldalak alkalmaznak-e pszichés nyomásgyakorlást, úgynevezett sötét mintázatokat a jegyeladási és reklámozási gyakorlatuk során.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com