A harmadik negyedévben már erőre kap az euróövezet gazdasága

A harmadik negyedévben megindul a gazdasági növekedés az euróövezetben, de a második negyedévi visszaesésnél kisebb meredekséggel a müncheni ifo és a zürichi KOF gazdaságkutató intézet szerint. Az MTI-hez pénteken eljuttatott prognózis úgy ítéli meg, hogy a járványvédelmi korlátozások 8,1 százalékos GDP-csökkenést okoznak az idén az euróövezetben.Az első negyedévben a járványvédelmi korlátozások miatt 3,6 százalékkal csökkent az euróövezeti bruttó hazai termék (GDP) a kutatóintézetek megítélése szerint. A visszaesés elsősorban a fogyasztás csökkenése miatt következett be. Nagy szerepe volt viszont a vállalati beruházások visszatartásának is a bizonytalan kilátások miatt, illetve az export visszaesésének.

    
A korlátozások különböző mértékben érintették az egyes euróövezeti országokat. Olaszországban és Franciaországban 5,3 százalékkal, Spanyolországban 5,2 százalékkal csökkent a GDP az első negyedévben az előző negyedévhez képest, Németországban viszont csak kisebb mértékben, 2,2 százalékkal.

A második negyedévben az euróövezeti bruttó hazai termék 12,3 százalékkal csökkent az első negyedévihez képest és 15,1 százalékkal az egy évvel korábbihoz viszonyítva.


A harmadik negyedévben a kutatóintézetek az euróövezeti GDP 8,3 százalékos növekedését várják negyedéves összehasonlításban, a bruttó hazai termék azonban ezzel együtt is 8,3 százalékkal marad majd el az egy évvel korábbitól. A negyedik negyedévben 2,8 százalékkal növekszik majd az euróövezeti GDP a harmadikhoz képest, de 5,8 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.
    

Az idén összességében 8,1 százalékkal csökken az euróövezeti GDP a 2019-eshez képest az ifo és a KOF prognózisa szerint. Az ipari termelés 11,3 százalékkal marad el a tavalyitól, a lakossági fogyasztás 8,4 százalékkal, a beruházások pedig 7,7 százalékkal. A korlátozások által leginkább érintett második negyedévben az ipari termelés 18,0 százalékkal csökkent az előző negyedévhez és 22,3 százalékkal a tavalyi második negyedévihez képest.


A lakossági fogyasztás negyedéves csökkenése 11,8 százalékos, az éves 15,4 százalékos lehetett, a vállalati beruházásoké 15,4, illetve 19,1 százalékos. A harmadik negyedévben lendületes növekedésnek indulhat az ipari termelés, a lakossági fogyasztás és a vállalatok beruházási aktivitása is, de a második negyedévi visszaesésénél lényegesen kisebb mértékben. Az ipari termelés az előző negyedévhez képest 14,7 százalékkal növekszik majd, az előző évitől azonban ezzel együtt is 10,3 százalékkal elmarad. A lakossági fogyasztás 9,0 százalékos negyedéves emelkedése ellenére az éves csökkenés 8,3 százalékos lehet.


A vállalati beruházások 11,0 százalékkal növekednek az előző negyedévihez képest de 5,6 százalékkal maradnak majd el még így is az egy évvel korábbi mögött. Az infláció a második negyedévi 0,1 százalékról a harmadik és a negyedik negyedévben egyaránt 0,6 százalékos csökkenésbe vált át. Az egész éves euróövezeti infláció pedig stabil olajárat és stabil euró/dollár árfolyamot feltételezve 0,0 százalékos lesz a kutatóintézetek várakozása szerint.
    

A müncheni ifo (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) és a zürichi KOF (Konjunkturforschungsstelle, Eidgenössische Technische Hochschule Zürich) kutatóintézet azzal a feltételezéssel élve tették meg előrejelzésüket, hogy sikerül megelőzni egy második fertőzési hullám jelentkezését. A járvány ismételt fellángolása tehát erőteljes negatív bizonytalansági tényezőt jelent a prognosztizált teljesítményadatokra nézve. A lakosság korlátozó intézkedésekre adott reakciója és fogyasztási magatartásának változása is nehezen modellezhető bizonytalansági tényezőt jelent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com