A hazai innovációk levédésére vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) idén is meghirdette pályázatát, amely akár 7,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt hazai vállalkozások, kutatóhelyek, valamint magánszemélyek számára szellemi alkotásaik jogi védelméhez, a most induló felhívás 500 millió forintos keretösszegéből a hazai és nemzetközi oltalomszerzéssel kapcsolatos hatósági díjakon felül akár az ezeknél jelentősebb mértékű iparjogvédelmi tanácsadás, vagy a kapcsolódó ügyvivői szolgáltatás költségei is fedezhetők - közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala pénteken közös közleményben.A közleményben kiemelték, az NKFI Hivatal évek óta célzott pályázatokkal támogatja, hogy minél szélesebb réteg - akár a legkisebb mikrovállalkozás, vagy egy egyéni feltaláló is - élhessen ezzel a lehetőséggel, oltalmat szerezve a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál (SZTNH) az újonnan kifejlesztett termékeire, technológiáira vagy brandjére.

Hangsúlyozták, a Neumann János Program kiemelt célja a hazai vállalkozások és egyetemek szabadalmi aktivitásának növelése. Lényeges eredmény, hogy tavaly 35 százalékkal nőtt a szabadalmi bejelentések száma éves alapon. Kiemelkedően nőtt az egyetemek szabadalmi aktivitása, összesen 143 darab bejelentést tettek tavaly a felsőoktatási intézmények, ami kétszeres növekedés éves alapon, és hétszeres bővülés az 5 évvel ezelőtti értékhez képest.

Farkas Szabolcs, az SZTNH elnöke a közleményben kifejtette, a szellemi tulajdonvédelmi stratégia megléte, és a hasznosítás fontos alapkövei a hazai innováció sikerességének. Tudatosítással, oktatással, illetve célzott kedvezményrendszerrel támogatják, motiválják a hazai szereplőket az iparjogvédelmi aktivitás növelése céljából.

Ez a pályázat egyedülálló módon nyújt lehetőséget a hazai és nemzetközi oltalomszerzés legfontosabb döntési pontjainál felmerülő költségek finanszírozására, így segítve elő végső soron a hazai, európai és nemzetközi iparjogvédelmi oltalom megszerzését. A nemzetközi PCT szabadalmi bejelentéseknél mind a Visegrádi Szabadalmi Intézet, mind az Európai Szabadalmi Hivatal megjelölhető lesz nemzetközi kutatóhatóságként - tette hozzá az SZTNH elnöke.

Szabados Zsuzsa, az NKFI Hivatal vállalati innovációs elnökhelyettese a közleményben rámutatott arra, ez a pályázat fontos sarokkő a hazai vállalkozások és kutató-tudástermelő intézmények versenyképességének erősítésében. Mindenkit buzdított a szellemitulajdon-védelem eszköztárának egyre tudatosabb alkalmazására, ez segít abban, hogy a kutatási eredményekből, és az innovatív ötletekből kézzelfogható versenyelőny és jelentős gazdasági eredmény származzon.

A közleményben ismertették, az NKFI Hivatal hasonló céllal meghirdetett korábbi pályázatain 2015 óta összesen 647 kérelem részesült több mint 940 millió forint támogatásban. Részletek a pályázatról az NKFI Hivatal honlapján olvasható - tájékoztattak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com