A helyi termékek fogyasztását népszerűsíti az agrárkamara

A magyar gazdálkodók országszerte minőségi élelmiszereket termelnek, és a helyi termékek nagyobb arányú vásárlásával a fogyasztók segíthetik a vidéki termelők gyors piacra jutását, a vidéki lakosság megélhetését és a vidék megtartóerejét - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Helyi termék rendezvénysorozaton elhangzott előadások és bemutatott jó gyakorlatok alapján szerdán az MTI-vel.A közlemény szerint a NAK és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) nyolc városban tartott "Helyi termék" rendezvényt: a tavaszi négy után októberben újabb négy helyszínen, az Agrárminisztérium, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Kislépték Egyesület közreműködésével. A NAK a tavaszi rendezvényekhez kapcsolódóan egy kiadványba is összegyűjtött több példaértékűen működő gazdaságot, jó gyakorlatot, valamint az aktuális kérdésekre adott válaszokat.
    

Az itt bemutatott jó gyakorlatok között szerepel egyebek mellett a Fazékba!; a Minden, ami Szatmár-Bereg és a Pannonhalma Provence is. Az első társaság teljesen konyhakészre gyártott, előre kiporciózott és előkészített hozzávalókkal látja el a vásárlókat. A második egy Mátészalkán működő iroda, amelyik a megye értékeit, a vidék turisztikai lehetőségeit hirdeti, bemutatja a kézműveseiket, kistermelőiket, segít az itt található kulturális kincsek, helyi közösségek értékeinek összegyűjtésében és azok megismertetésében. A harmadik példában pedig a Pannonhalma Provence-t mutatja be a NAK, ahol szezonálisan levendulát szedhetnek az odalátogatók, akik alkalmanként az Élmény piacon, workshopokon a levendulások tövében vásárolhatnak helyi-, környékbeli termelőktől.  
    

A NAK felidézi, hogy a rendezvénysorozat előadásai is rámutattak arra, hogy növelni kell a helyben termelt termékek előállítását és a termelők termékeinek a rövid ellátási láncokon keresztül történő eladását, legyen az akár regionális, közösségi értékesítés, vagy jól működő térségi piac. A helyi termékekkel ugyanis csökkenthető az élelmiszerek szállítási útja, továbbá a termelő, a feldolgozó és a fogyasztó nemcsak fizikailag kerül "közel" egymáshoz, hanem bizalmi viszony is kialakul köztük - hangsúlyozta a NAK.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com