A HIPA megállapodott az Autós Nagykoalícióval

A személygépkocsik gyártásával, forgalmazásával, használatával és szervizelésével foglalkozó vállalkozásokat tömörítő Autós Nagykoalíció és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA)együttműködési megállapodást kötött, amelynek elsődleges célja a hazai járműipar fejlesztése és érdekképviseletének erősítése - közölte az ügynökség az MTI-vel pénteken.

hipaA közlemény szerint az Autós Nagykoalíció egyik legfontosabb feladata az ágazat szakmai érdekképviseletének erősítése, az iparágban legálisan tevékenykedő magyar vállalkozások versenyképességének helyreállítása, és a biztonságos járművásárlás, illetve járműhasználat biztosítása.

A szervezet ehhez olyan partnereket keres, akik segítségére lehetnek abban, hogy mondanivalója, üzenetei, igényei és problémái a megfelelő fórumokra és döntési szintekre is eljussanak.

A Nemzeti Befektetési Ügynökség kormányzati háttérintézményként közvetlen összeköttetést teremthet a vele kapcsolatban álló szervezetek és a szakminisztériumok, illetve az egyéb közigazgatási intézmények között. Mint ilyen, ideális partner az Autós Nagykoalíció számára, amelynek tagjai között több olyan járműipari vállalkozás is megtalálható, amellyel a HIPA eddig is szorosan együttműködött.

A felek által megkötött megállapodás kiterjed a két szervezet kommunikációs tevékenységének összehangolására és közös szakmai rendezvények megtartására is - áll a közleményben.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com