A Hiventures tőkealap újabb 150 millió forintot fektetett a Fuvar.hu szolgáltatóba

Újabb 150 millió forint befektetést kapott a Magyar Fejlesztési Bank csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől a Fuvar.hu. árufuvarozó online szolgáltató - közölte a két társaság hétfőn az MTI-vel.A közleményben felidézik, hogy a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő a cég indulását is támogatta az Inkubációs befektetési programban. Ismerteti, hogy a 150 millió forint újabb befektetés felhasználásával a Fuvar.hu az eddigi szolgáltatását bővíti, főleg a csomagküldési területen szeretnének teret nyerni, elsősorban a hazai piacon, és előkészítik a nemzetközi terjeszkedést.

    
Szucsányi-Borza Sebestyén, a Fuvar.hu alapítója a közleményben kiemelte, 2020-ban elsősorban a fejlesztői és értékesítői erőforrásaikat szeretnék megtöbbszörözni, illetve magasabb szintre emelik a marketing tevékenységet. A tájékoztatás szerint a startup több mint 1300 fuvarozó partner ajánlataival dolgozik, és több mint 10 000 szállítás esetében hozták össze sikeresen a megrendelőket a szolgáltatókkal.
    

A közlemény kitér arra, hogy a Fuvar.hu vállalkozás alapértékének tekinti a környezetvédelmet, az üres rakterek kihasználásával, a fuvarútvonalak optimalizálásával is csökkentik a környezeti terhelést. A Fuvar.hu-n keresztül megvalósult szállítás ára tartalmazza az adott fuvar szén-dioxid-kibocsátásának kompenzációját, ezt az összeget a Fuvar.hu a fatelepítési programjának finanszírozására fordítja.
    

A Fuvar.hu 2017-ben indította az árufuvarozóknak az online piactér szolgáltatását, ahol licitalapon a megrendelő kiválaszthatja a legkedvezőbb ajánlatot, a szállítmányozók hasznosíthatják szabad kapacitásaikat. Tavaly óta már nem csak kisebb fuvarcégek, de a GLS, a TNT és a Magyar Posta "instant" szállítási árajánlataival is dolgoznak - írják a közleményben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com