A hónap közepén rendezik meg Budapesten a 25. FeHoVát

Változatos programokkal, szakmai előadásokkal, versenyekkel, bemutatókkal ünnepli a hónap közepén fennállása 25. évfordulóját a Kárpát-medence legnagyobb fegyver- horgász- és vadászkiállítása (FeHoVa), ahol több mint 10 országból várhatóan mintegy 300 kiállító mutatja be a legújabb eszközöket és módszereket - közölte a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója hétfőn Budapesten.Ganczer Gábor elmondta: a Hungexpo vásárközpontban mintegy 40 ezer négyzetméteren mutatják be a kiállítók az érdeklődőknek az újdonságokat és a hagyományokat. Így például a jubileum tiszteletére "A Vajdahunyad várának titkai" címmel a múzeum rejtett kincsei lesznek láthatóak. Széchenyi Zsigmond barátja, Windisch-Grätz herceg trófeagyűjteményének legszebb darabjait pedig "Álmaim vadászháza" címmel állítják ki.


    
A kiállítás díszvendége Románia. Bemutatkoznak a látogatóknak keleti szomszédunk vadász- és kiránduló területei, díjnyertes trófeái. Továbbá látható lesz az ország első horgászfotó-kiállítása - a Jubileumi FeHoVa horgászverseny legjobb képeiből. Az egy éven át tartó verseny díjátadója a kiállításon lesz, a Horgász színpadon.
    

A vezérigazgató jelezte: a vásárközpont megújul 2021-re, a Budapesten tartandó vadászat világkiállításra. A beruházás, amely tartalmazza két új pavilon felépítését és egy konferenciaközpont kialakítását, valamint a teljes környezet megújítását, 10 milliárd forintos nagyságrendű, amelyet a Hungexpo és a kormány közösen finanszíroz, de a projektnek még nincs elfogadott költségvetése - tette hozzá.
    

Marghescu Tamás, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) vezérigazgatója úgy fogalmazott: a FeHoVa fontos esemény, kiemelte: különösen fontos, hogy minél több fiatal ismerkedhessen meg testközelből a vadászattal, a természeti környezettel. Újságírói kérdésre elmondta, az afrikai sertéspestis terjedésének megállítására nem a vaddisznók gyérítése jelenti a megoldást, hiszen a kórokozót - egyes vélemények szerint - madarak is terjeszthetik, hanem a megfelelő higiéniai feltételek megteremtése és annak széleskörű megismertetése az emberekkel.
   

Dérer István, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) elnökhelyettese  arról beszélt, hogy a horgászat egyre népszerűbb Magyarországon, amit az is mutat, hogy - az adatok szerint - mintegy 440 ezren hódolnak ennek a kedvtelésnek az országban. A gyerekek között is egyre népszerűbb ez az elfoglaltság, közülük mintegy 60 ezren horgásznak. Hogy számuk még inkább növekedjen, a Mohosz programot indított a múlt évben - a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával - a horgászat tanórán kívüli iskolai népszerűsítésére.
    

Emellett a 25. jubileumi FeHoVa kiállításon külön bemutatót tervez a Mohosz saját standján az elmúlt negyedszázad különleges sporteseményeiből és "FeHoVa-pillanataiból", továbbá előadásokat szervez szakírókkal, közönségtalálkozókat hirdet a horgászat hazai nagyköveteivel. A kiállítást az érdeklődők február 15-18. között tekinthetik meg Budapesten, a Hungexpo vásárközpontban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com