A hónap végéig zárva marad a parajdi sóbánya

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Július végéig zárva marad  a látogatók előtt Romániában a parajdi sóbánya, amelyet múlt szombaton kellett kiüríteni a víz és iszap beszivárgása miatt - közölték a bánya honlapján.Az első bejelentés szerint a bányát szerdáig zárták be, de utóbb már azt közölték, hogy műszaki okok miatt a bánya vasárnapig nem látogatható. Sebestyén József, a sóbánya fejlesztési igazgatója az MTI-nek elmondta: egy olyan szintetikus anyagot próbálnak befecskendezni a bányabejárat mennyezetén keletkezett lyukba, amelyik a vízzel érintkezve harmincszorosára növeli a térfogatát.


Így próbálják megállítani a beszivárgást. Hozzátette azonban, hogy csak a művelet végén derül ki, hogy eredményes volt-e a módszer.

Az igazgató azt sem tartotta kizártnak, hogy tovább kell halasztani a bánya újranyitását. Nyomatékosította: a turisták biztonsága mindennél fontosabb. Csak akkor nyitják meg a bányát, ha teljesen biztonságosnak látják.
    

A parajdi sóbányába autóbuszok szállítják a felszínről a látogatókat, akik a bányajáratban közlekedő autóbusszal hagyhatják el a létesítményt. Múlt szombat délután a bányába vivő járat mennyezetén kezdett beszivárogni a sótömb fölötti talajvíz, aminek következtében agyag- és paladarabok hullottak az útra. Amint a román belügyminisztérium egy Facebook-bejegyzésben közölte: a bányában ekkor mintegy ezren tartózkodtak, és pánikhangulat uralkodott el.


A bent lévők menekülni próbáltak, egy ajtót betörtek, és egy nő el is ájult. A bánya alkalmazottainak a riasztására négy csendőr ereszkedett a mélybe, akik megnyugtatták a tömeget, és megszervezték az evakuálást. Előbb az időseket, majd a kisgyermekes anyákat, végül a férfiakat juttatták a felszínre, utoljára pedig maguk távoztak.
    

Sebestyén József az MTI-nek elmondta: az útra hulló kődarabok és a beömlő víz nehézkessé tette az autóbuszok közlekedését. A beömlés helyét azonban azóta elácsolták, így kődarabok már nem hullhatnak az útra. Azt is hozzátette, hogy a befolyó vizet medencékbe gyűjtötték, és azokból folyamatosan szivattyúzzák a felszínre.
    

Az MTI kérdésére, hogy mit üzen azoknak, akik éppen a sóbánya miatt készültek Parajdra, és már hetekkel, hónapokkal ezelőtt lefoglalták a szállást, a fejlesztési igazgató kijelentette: éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy a bányát ismét látogathatóvá tegyék. Azt is hozzátette, hogy Parajdon sószobák és strandok is várják a turistákat, és a bánya bezártsága idején is van lehetőség a szabadidő eltöltésére.


Sebestyén József azt is ajánlotta a Parajdra készülőknek, hogy figyeljék a Salinapraid.ro honlapot, amelyen pontos információkat kaphatnak a bányáról, a nyitvatartásról. A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai attrakciója. A felszín alatt 120 méterre található látogatható csarnokokban naponta 2500-3000 személy is megfordul. A látogatási szinten játszóterek, foglalkoztató és kikapcsolódási terek, ökumenikus kápolna és moziterem is várja a látogatókat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com