A jegybankelnök a ferihegyi gyorsvasút megépítését és a cukor megadóztatását sürgeti

A ferihegyi gyorsvasút mielőbbi megépítését, cukoradó kivetését, illetve a termékenységi problémákkal küzdő, gyermekre vágyó nők kezeléseinek állami támogatását sürgeti legfrissebb írásában a Magyar Nemzeti Bank elnöke, de javaslatot fogalmaz meg Matolcsy György a bölcsődei influenza felszámolására és egy totális Budapest-megújítási programra, valamint nyelvtudási fordulatra is 2030-ra.A Szégyenfoltok eltüntetése című, hétfőn megjelent írásában a jegybankelnök tíz pontban foglalja össze a tennivalókat a kívánt eredmény eléréséhez 2030-ra. Egyebek mellett méltatlannak nevezi, hogy a repülőtérről nem vezet Budapest központjába gyorsvasút és gyorsút, és azt is megjegyzi, hogy 2030-ra a vasúti és közúti közlekedést az ország gazdasági fejlettségi szintjére kell emelni.

   
"Méltatlan hozzánk, hogy orvosaink és közösségi vezetőink zöme érzéketlen, sőt tudatlan a gyermekre vágyó hölgyeink női gondjainak megoldásában. Az inzulinrezisztencia, a hormon zavarok, a lombikhoz való anyagi hozzáférés, a huszonévesek saját petesejtjeinek tárolása a nehezebb, harmincas évekre, a petesejt donáció és a többi vagy tilos, vagy tűrt, de drága eljárás: miért ne lehetne támogatott és mindenki számára hozzáférhető?" - veti fel a Növekedés.hu-n megjelent írásában.
    

A bölcsődei influenza szerinte speciális magyar jelenség, azt írja: "Nálunk délben vizsgálják meg a gyermeket, hogy egészséges-e, Kínában amint belép a bölcsőde/óvoda területére, nálunk még mindenkit megfertőz bent, majd otthon a szülőket." "Ne örüljünk a cukornak, ne higgyük el, hogy jó a világ 2.-3. legnagyobb túlsúllyal élő nemzetének lenni. Legyen divat az egészséges életmód, a túlsúly megelőzése az állami és magán egészségügyben egyaránt. Adót a cukorra!" - írja.
    

A jegybankelnök ismét javasolja az állami döntések eredményességének mérését, és teljes fordulat kitűzését javasolja 2030-ra a nyelvtudásban. "Ne hagyjuk, hogy a főváros fejlődése megakadjon. Bőven van még mit tenni ahhoz, hogy Budapest méltóvá váljon múltjához és ehhez az országhoz. Hirdessünk egy totális Budapest megújítási programot, sok civil tervvel és sok állami, továbbá üzleti forrással" - írja.
    

Végezetül arra szólít fel: "Cáfoljuk meg William Shakespeare-t: Tudjuk, mik vagyunk, de nem tudjuk, mivé lehetünk. De tudjuk: gazdag, boldog és büszke magyarok".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com