A jegybankot és az államkincstárat is ellenőrzi az ÁSZ a második fél évben

Egyebek mellett a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Államkincstár, a megyei hatókörű városi múzeumok, a folyamatban lévő nagyberuházások ellenőrzése szerepel az Állami Számvevőszék következő féléves ellenőrzési tervében, amelyet a szervezet átadott az Országgyűlésnek.állami számvevőszékAz MTI-nek pénteken eljuttatott tájékoztató szerint 2016 második fél évének egyik legfontosabb feladata a zárszámadás, vagyis a 2015-ös költségvetés végrehajtása első fél évben megkezdett ellenőrzésének befejezése. Szisztematikusan folytatódnak a második fél évben a köztestületek, valamint a köznevelési és szociális szolgáltatást nyújtó államháztartáson kívüli intézmények témacsoportos ellenőrzései, emellett új témaként jelenik meg az alapítványok, közalapítványok gazdálkodásának vizsgálata is.

Továbbra is hangsúlyt fektet a számvevőszék azon szervezetek, területek ellenőrzésére, amelyek az államadósság-mutató alakulása, az államháztartás hiánya és az ország versenyképessége szempontjából meghatározóak. Amellett, hogy folytatja a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásának témacsoportos ellenőrzését, értékeli az uniós forrásból finanszírozott kutatási-fejlesztési és innovációs támogatások hasznosulását.

Az államháztartás bevételeiben meghatározó szerepet betöltő adóbevételek közül 2016-ban az e-kereskedelemmel összefüggő általános forgalmi adót és a kutatás-fejlesztési adókedvezményeket ellenőrzi az ÁSZ, továbbá elindítja az adózással kapcsolatos folyamatok működését meghatározó informatikai rendszerek ellenőrzését is.

Az ÁSZ megjegyezte: kiemelten ellenőrzik a folyamatban lévő nagyberuházásokat az integritási elvek érvényesülése és a beruházások eredményes megvalósításának elősegítése érdekében. Folytatódnak a költségvetési szervek, így különösen a kórházak, egészségügyi intézmények pénzügyi és vagyongazdálkodásának, továbbá az állami és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok gazdálkodásának ellenőrzései.

Külön témaként jelenik meg a jelentős nemzetgazdasági értéket képviselő víziközmű-vagyonnal gazdálkodó regionális vízművek gazdálkodásának ellenőrzése. Az ÁSZ törvényi felhatalmazás alapján végzi 2016. második fél évében is a pártok és a költségvetési támogatásban részesülő pártalapítványok gazdálkodásának, valamint az időközi választásokra fordított pénzeszközök felhasználásának ellenőrzését - tették hozzá.

A nemzetközi, más számvevőszékekkel való együttműködés keretében ellenőrzik az adatvédelem hazai keretrendszerét és egyes kiemelt adatnyilvántartásokat, valamint a diplomás pályakövetés jó gyakorlatait a bolgár és a román számvevőszékekkel. Nemzetközi keretek között tervezi továbbá az ÁSZ a levegő minőnőségével kapcsolatos és az e-kereskedelmet érintő ellenőrzés lefolytatását is.

A fenntartható fejlődés területén a parlagfű elleni védekezésre fordított pénzeszközök felhasználása, a levegő minőségének megóvását célzó szabályozások, intézkedések eszközrendszere, a kéményseprő-ipari közszolgáltatások megfelelősége és a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal kerül az ÁSZ fókuszába.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com