A kereskedelmi szövetség hosszabb bevásárlási időszakra, növekvő karácsonyi forgalomra számít

A korábbi évekhez képest hosszabb ünnepi bevásárlási időszakra számít az idén az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), amely szerint a tavalyinál 5-6 százalékkal többet, mintegy 950 milliárd forintot költhetnek a fogyasztók decemberben.shopA szakmai szervezet az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében kifejtette, megelőzi a hagyományos bronz, ezüst és arany hétvégéket az amerikai eredetű "fekete péntek" vásárlási akció, amellyel a kereskedők megpróbálják felhívni a vásárlók figyelmét, hogy már november második felében válogassanak a karácsonyi ajándéknak való termékek között.

Az OKSZ várakozásai szerint közvetlenül az év végi ünnepekre legalább 170-180 milliárd forintot költhetnek majd a családok, ebből 80-90 milliárd forintot ajándékokra, és nagyjából ugyanennyit az ünnepi asztalra valókra.
Ajándékokra családonként átlagosan 26-28 ezer forintot költhetnek, de az átlag nagy különbségeket takar.

Az ajándékozási cikkek köre lényegesen nem változik, főként könyv, játék, műszaki cikk, számítástechnikai és elektronikai termék, ruhaféle, illetve háztartási felszerelés lehet a fenyőfák alatt. A kereskedelmi szövetség arra is felhívta a figyelmet, hogy az üzletek a december 24-ét megelőző négy vasárnap nyitva lehetnek, így a vasárnapi bevásárlás november 29-én indulhat.

Sok üzlet hosszabb hétköznapi nyitva tartással várja majd a vásárlókat, az OKSZ információi szerint az áruházak, boltok többsége élni fog a hosszabb nyitva tartás lehetőségeivel. A jogszabályok alapján viszont - a szokásos kivételeket leszámítva - december 24-én 12 óráig lehetnek nyitva az üzletek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com