A kínai fél is megerősítette, hogy a jövő héten aláírják az amerikai-kínai kereskedelmi részmegállapodást

Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes január 13-án háromnapos látogatásra Washingtonba utazik, ahol aláírja az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus megoldását célzó részmegállapodást - jelentette be Kao Feng, a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján Pekingben.A bejelentéssel a kínai fél megerősítette a látogatás időpontjáról szóló sajtóértesülést, ami azt követően röppent fel, hogy Donald Trump amerikai elnök egy december 31-én közzétett Twitter-bejegyzésben egyoldalúan kijelölte a január 15-ét, mint az aláírás dátumát. Trump bejegyzésében egyúttal azt is közölte: az aláírást követően egy későbbi időpontban Pekingbe látogat majd - ezt azonban kínai részről még nem erősítették meg.

    
A több mint másfél éve tartó kereskedelmi háború lezárására irányuló részmegállapodás tartalmára vonatkozóan egyelőre a felek nem közöltek részleteket, Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főtárgyaló csupán annyit közölt, hogy a megállapodás első szakaszának részeként Kína két éven belül további 80 milliárd dollár értékben vásárol majd amerikai mezőgazdasági termékeket.


Ennek némileg ellentmondott a kereskedelmi tárgyalásokon személyesen részt vevő Han Csün, kínai mezőgazdasági és vidékügyi miniszterhelyettes hétvégi nyilatkozata, miszerint Kína nem emeli a gabonára vonatkozó behozatali kvótáit, így ugyanis a kínai megrendelők nem tudják számottevő mértékben bővíteni az amerikai kukorica, rizs, illetve búza behozatalát. A kereskedelmi minisztérium szóvivője csütörtökön azonban hangsúlyozta: a gabonakvóták fenntartásáról szóló döntés nem akadályozza az amerikai mezőgazdasági termékek behozatalának bővítését.
    

Emellett várhatóan az egymás áruira kivetett pótvámok mérséklését írhatja elő az egyezmény első szakasza.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Allianz: a rolleres károk legnagyobb részét bérelt elektromos járművekkel okozzák

Allianz: a rolleres károk legnagyobb részét bérelt elektromos járművekkel okozzák

A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a szabályozás - derül ki az Allianz Hungária biztosító szerdán közzétett elemzéséből.

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat, miután meghiúsult az Osztrák Posta leányvállalatával, az Express One-nal tervezett összeolvadása - közölte a román anyacég PR osztálya az MTI-vel pénteken.

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Tévhit, hogy az Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER) okozza az aszályt - szögezte le ismételten a rendszert működtető Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan kiemelt figyelemmel és magas mintaszámmal ellenőrzik az almák növényvédőszer-maradék tartalmát.

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

http://ujhazak.com