A kisboltok támogatásával bővül a Magyar falu program

A falusi kisboltok működését, fejlesztését, valamint a korábban bezárt boltok újranyitását támogatja a Magyar falu program idén induló negyedik pillére. A támogatásból a kétezernél kevesebb lakosú települések részesülhetnek - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteki, pápai sajtótájékoztatóján.Gyopáros Alpár kiemelte: a kormány 2021-ben 45 milliárd forinttal támogatja a kisboltok működését. Hozzátette: a támogatás ingatlanfejlesztésre, eszközbeszerzésre, ingatlanvásárlásra vagy bértámogatásra fordítható.

    
Az új pillérrel bővülő Magyar falu program, amely a helyi életminőség javítását, az otthonteremtést és a falusi utak fejlesztését célozza, az ötezer fős és az ennél kisebb településeken tapasztalható népességcsökkenés megállítására hivatott - mondta a politikus. Közölte, mintegy 2400 település érintett a falusi kisboltok támogatási lehetőségében, egy-egy bolt akár 60-70 millió forinthoz is juthat.


    

A támogatásban részesülő kereskedelmi egységeket öt éven át működtetni kell, valamint meghatározott árucikkeket forgalmazniuk kell - részletezte a feltételeket Gyopáros Alpár. A falusi kisboltok támogatásáról szóló kormányrendelet a napokban megjelenik, azt követően a Bethlen Gábor Alapítvány felületén lesz lehetőség az előzetes regisztrációra. Ősszel a tervek szerint már folyósítják a támogatási összegeket - fűzte hozzá a kormánybiztos, aki a támogatandó üzletek számáról azt mondta, az ezres nagyságrendű lehet.
    

Jelezte, hogy a boltokban az élelmiszerek mellett egyéb termékek, illetve piaci szolgáltatások, például vény nélkül kapható gyógyszerek és postai szolgáltatások is elérhetőek lesznek.

Helyesbítés: 
Budapest, 2021. február 12., péntek (MTI) - Felhívjuk felhasználóink figyelmét, hogy a 15.42 órakor kiadott, A kisboltok támogatásával bővül a Magyar falu program című anyagunk 6. bekezdésében a szervezet neve helyesen: Bethlen Gábor    A l a p k e z e l ő Felhívjuk tisztelt felhasználóink figyelmét, hogy a hitelesség érdekében a javításokat hajtsák végre a felhasznált anyagon! JAVÍTOTT VÁLTOZAT - A kisboltok támogatásával bővül a Magyar falu program Pápa, 2021. február 12., péntek (MTI) - A falusi kisboltok működését, fejlesztését, valamint a korábban bezárt boltok újranyitását támogatja a Magyar falu program idén induló negyedik pillére. A támogatásból a kétezernél kevesebb lakosú települések részesülhetnek - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteki, pápai sajtótájékoztatóján. Gyopáros Alpár kiemelte: a kormány 2021-ben 45 milliárd forinttal támogatja a kisboltok működését. Hozzátette: a támogatás ingatlanfejlesztésre, eszközbeszerzésre, ingatlanvásárlásra vagy bértámogatásra fordítható. Az új pillérrel bővülő Magyar falu program, amely a helyi életminőség javítását, az otthonteremtést és a falusi utak fejlesztését célozza, az ötezer fős és az ennél kisebb településeken tapasztalható népességcsökkenés megállítására hivatott - mondta a politikus. Közölte, mintegy 2400 település érintett a falusi kisboltok támogatási lehetőségében, egy-egy bolt akár 60-70 millió forinthoz is juthat. A támogatásban részesülő kereskedelmi egységeket öt éven át működtetni kell, valamint meghatározott árucikkeket forgalmazniuk kell - részletezte a feltételeket Gyopáros Alpár. A falusi kisboltok támogatásáról szóló kormányrendelet a napokban megjelenik, azt követően a Bethlen Gábor Alapkezelő felületén lesz lehetőség az előzetes regisztrációra. Ősszel a tervek szerint már folyósítják a támogatási összegeket - fűzte hozzá a kormánybiztos, aki a támogatandó üzletek számáról azt mondta, az ezres nagyságrendű lehet. Jelezte, hogy a boltokban az élelmiszerek mellett egyéb termékek, illetve piaci szolgáltatások, például vény nélkül kapható gyógyszerek és postai szolgáltatások is elérhetőek lesznek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com