A Költségvetési Tanács elemzőinek többsége idén 4,5 százalék körüli növekedést vár

A Költségvetési Tanács (KT) munkáját segítő elemzők többsége idén 4,5 százalék körüli növekedést vár, jövőre a prognózisok alapján lassul a gazdasági bővülés üteme - ez derült ki a tanács és a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) közösen rendezett konferenciáján pénteken Budapesten.Kovács Árpád, a KT elnöke elmondta: a Költségvetési Tanács évről évre azért rendezi meg ezeket a tanácskozásokat, hogy bemutassa a tudományos közösségnek, a közgazdász-társadalomnak: döntései megalapozásához kikéri és figyelembe veszi a szakmai műhelyek legszélesebb körének véleményét.

    
A tanácskozáson Baksay Gergely, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója elmondta: reális a költségvetésben az idei és a jövő évre kitűzött hiánycél. Rámutatott: ha 2020-ban a költségvetési tartalékokat teljesen felhasználják, akkor 1,4 százalék lehet a hiány, míg ha nem költik el a tartalékokat, akkor csupán 0,6 százalék lesz a deficit a GDP-hez mérten, mindkét esetben anticiklikusnak mondható a költségvetés.
    

Simon József, az Állami Számvevőszék ellenőrzés-vezetője kiemelte: a büdzsé idei bevételeit tekintve a társasági adó a leginkább kockázatos tényező, ugyanis pénzforgalmi szempontból idén 80-100 milliárd forint bevétel hiányzik a tervezetthez képest. A bevételek növeléséhez elengedhetetlen a gazdaság további kifehérítése. A büdzsé kiadásait nézve viszont időarányos teljesítés látható az év eddigi részében - mondta a számvevőszék szakembere.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com